Nem sikerült pályára állítani a Cosmos-1 napvitorlást

Vágólapra másolva!
Nem sikerült a kijelölt pályára állnia szerda hajnalban a Cosmos-1 amerikai-orosz napvitorlásnak, mert hordozórakétájának a hajtóműve felmondta a szolgálatot - közölte a programban résztvevő orosz fél.
Vágólapra másolva!

Az űreszközt a Barents-tengeren egy orosz tengeralattjáróról indították, majd a startot követő 83. másodperben következett be a műszaki hiba. Egyelőre keresik a Cosmos-1-et és a Volna rakétát, és vizsgálatot indítanak a hiba okának a kiderítésére.

Ligyija Avgyejeva, a napvitorlást gyártó orosz Lavocskin Intézet munkatársa még nem erősítette meg a hírt, de elmondta: ha valóban nem sikerült a pályára állítás, úgy mindkét űreszköz visszazuhanhat a Földre. A földi irányítás 45 perccel az indítás után vesztette el a rádiókapcsolatot a napvitorlással.

Az oroszok 1991-ben és 2001-ben már megpróbáltak a világűrbe küldeni a Cosmos-1-hez hasonló szerkezeteket, de mindkétszer a hordozórakéta meghibásodása miatt nem sikerült pályára állítani a napvitorlásokat.

Ezzel a fajta űreszközzel a szakemberek egy merőben új űrhajózási technikát akartak kipróbálni, amelynek az a lényege, hogy az űreszközt a Napból kiáramló részecskék hajtanák előre. A fénynyomásan alapuló hajtóműtechnikával jelentősen fel lehetne gyorsítani a bolygóközi űrutazásokat.