Annan szerint az tárgyalni kell az iraki felkelőkkel

Vágólapra másolva!
Az iraki konfliktus politikai rendezése érdekében fontos, hogy tárgyaljanak a felkelőkkel - vélekedett hétfőn Kofi Annan ENSZ-főtitkár.
Vágólapra másolva!

A The Sunday Times című brit lap előző nap arról számolt be, hogy az amerikai hadsereg képviselői iraki lázadó parancsnokokkal találkoztak titokban Bagdadtól északra, hogy a vérontás befejezéséről tárgyaljanak. Tony Blair brit kormányfő hétfőn közölte, hogy Nagy-Britannia is kapcsolatba lépett a felkelőkkel.

Kofi Annan közölte: "Úgy vélem, hogy a megbékélés és a részvétel a folyamat része, így nagyon fontos, hogy minél többen vegyenek benne részt, mivel nincs katonai megoldás". "A felkelőkkel való kapcsolatfelvétel annak a folyamatnak a része, amellyel politikai úton kísérlik meg a megoldást, és úgy vélem, meg kell próbálni meggyőzni mindenkit Irakban, hogy csak nyerni fognak azon, ha részt vesznek ebben a folyamatban" - tette hozzá a világszervezet főtitkára, aki újságírók előtt beszélt.

George Casey tábornok, az Irakban szolgáló többnemzetiségű erő főparancsnoka hétfőn közölte: az iraki helyzetet politikai úton és a tárgyalásokkal lehet végleg rendezni. Ezt nem a csatatéren rendezik - hangsúlyozta a tábornok az ABC televízióban.