Feltételezett terroristák ezreit perlik be Irakban

Vágólapra másolva!
Több, mint ezer terrorizmussal vádolt személyt állítanak bíróság elé jövő héttől Irakban.
Vágólapra másolva!

Több mint ezer feltételezett terroristát és bűnözőt állítanak bíróság elé Irakban a jövő héttől - jelentette be hétfőn az iraki belügyminiszter. A miniszter elmondta: a vádlottakat a június elején a Bagdad biztonságának megteremtését célzó "Villám" hadműveletben fogták el.