Kereskedelmi háború kibontakozóban Montenegró és Szerbia között

Vágólapra másolva!
Montenegrói-szerbiai kereskedelmi háborúba torkollhat belgrádi elemzők szerint az, hogy Podgorica minőségi kifogásokra hivatkozva betiltotta Montenegróban öt szerbiai ásványvíz forgalmazását. Belgrád politikai indíttatást lát a víziháború mögött.
Vágólapra másolva!

A montenegrói hatóságok azzal indokolták a döntést, hogy a megengedettnél sokkal nagyobb mennyiségben találtak bennük aerob (csak oxigén jelenlétében tenyésző) baktériumokat. A döntés pénteken született, és a hét végén már az összes montenegrói boltból, étteremből és szállodából kivonták a szóban forgó termékeket. A turistaszezon beköszöntével a szerbiai vállalatok hatalmas veszteségek elébe néznek.

A szerbiai mezőgazdasági minisztérium minőség-ellenőrző hivatala kedden azonban közzétette végleges vizsgálatának eredményét, amely szerint mikrobiológiai szempontból megfelelő minőségűek az érintett ásványvizek, az aerob baktériumok száma pedig valószínűleg a helytelen tárolás miatt növekedett meg, amiért nem lehet felelőssé tenni a vízgyártó üzemeket.

Kedden a Politika című napilapban a szerbiai egészségügyi minisztérium szakértője is arról értekezett, hogy az aerob baktériumok megnövekedése miatt a gyártókat nem lehet hibáztatni, s csakis amiatt nőhetett meg a mikroorganizmusok száma, mert helytelenül, meleg és világos helyen tárolták az ásványvizet.

Belgrádi elemzők politikai indíttatást sejtenek az ásványvíz-vita mögött, szerintük Podgorica így törleszt Szerbiának amiatt, hogy Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök nemrégiben Brüsszelnek átadta azoknak a montenegrói állampolgároknak a listáját, akik Szerbiában élnek, s akiknek - szerinte - szavazniuk kell az egy év múlva esedékes montenegrói függetlenségi népszavazáson. A podgoricai szakadár hatalomban elemi felháborodást váltott ki Kostunica lépése, és most sokan tartanak attól, hogy az ásványvizek kitiltása előhírnöke lehet a két köztársaság kereskedelmi háborújának. Mások pedig azzal is kapcsolatba hozzák a történteket, hogy Milo Djukanovic montenegrói kormányfő helyzetbe kívánja hozni a montenegrói ásványvíz-palackozókat, közöttük is egy üzletembert, akivel igen közeli kapcsolatban áll.