Zágráb és Szarajevó elutasította a brit békítést

Vágólapra másolva!
Horvátország és Bosznia elutasította azt a brit javaslatot, hogy írjanak alá megbékélési nyilatkozatot Szerbiával a srebrenicai mészárlás tizedik évfordulóján - értesült a Novi List című horvát napilap.
Vágólapra másolva!

A rijekai székhelyű újság úgy tudja, hogy a soros EU-elnök Nagy-Britannia külügyminiszterétől, Jack Straw-tól származik a kezdeményezés, melynek értelmében a három ország a megbékélést hirdető és bocsánatkérést tartalmazó nyilatkozatot írna alá, elítélve egyúttal a háborús bűnöket. A szóban tett javaslat meglepte Bosznia képviselőit, akik azonnal visszautasították azt. Ugyanez történt aztán Horvátország esetében is.

Srebrenicát, az ENSZ védett övezetének számító kelet-boszniai muzulmán enklávét 1995 júliusában rohanták le a szerb erők, majd kivégeztek mintegy nyolcezer helyi bosnyák férfit és fiút. A II. világháború óta ez volt a legsúlyosabb vérengzés Európában; a tömeges gyilkosságok állítólagos értelmi szerzői, Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök és Ratko Mladic volt hadseregparancsnok azóta is bujkál a felelősségre vonás elől.

Boszniában július 11-én, a vérengzés tízéves évfordulóján nagyszabású ünnepséget készülnek tartani az áldozatok emlékére. A tervek szerint Jack Straw is részt vesz a megemlékezésen.