Iraki származású svájcit lőttek le amerikaiak Irakban

Vágólapra másolva!
Amerikai katonák agyonlőttek egy iraki származású svájci állampolgárt - közölte szombaton a svájci külügyminisztérium. Svájci sajtójelentések szerint a 49 éves férfira feltehetően véletlenül lőttek rá az amerikai katonák.
Vágólapra másolva!

A svájci külügyminisztérium megerősítette, hogy egy iraki-svájci kettős állampolgárt megöltek, de nem tért ki a halál körülményeire. Laurence Fehlmann Rielle, a szocialista párt genfi szóvivője közölte: a férfi Szalah Zsmor, aki egy politikával foglalkozó genfi civil szervezet vezetője volt, de nem tudta megmondani, hogy pontosan mivel foglalkozott Irakban.

Daniel Wendell, az Egyesült Államok genfi nagykövetségének szóvivője nem tudta sem megerősíteni, sem cáfolni a médiajelentéseket.