Heves esőzések okoztak gondokat Belgiumban

Vágólapra másolva!
A szokatlanul száraz június után immár a heves esőzések okoznak súlyos gondokat Belgiumban: hétfőn az ország déli részén lévő Tournai közelében szokatlanul sok csapadék zúdult a földre, s a két legveszélyeztetettebb körzetben, Tournai térségében, illetve Nyugat-Flandriában a homokzsákok elhelyezésére, a víz szivattyúzására a tűzoltóság és a polgári védelem mellett a hadsereget is be kellett vetni.
Vágólapra másolva!

Hétfőn már hajnaltól folyamatosan esett az eső Belgium délnyugati részén, s az áradások miatt néhány órára egészen le kellett zárni a Tournai-Lille autópályát. Egyébként nem csak a vallon országrészhez tartozó Tournai, de az onnan 60 kilométerre lévő (s már Flandriához tartozó) gyönyörű kisváros, Brugge környékén is súlyos helyzet alakult ki: a tűzoltók néhány óra alatt háromezer segélykérő hívást kaptak, még kórházakban is kárt tett az özönvíz, s Nyugat-Flandria tartomány kormányzója életbe léptette a katasztrófatervet. Több helyen villámok csaptak be épületekbe, de szerencsére nem érkezett hír áldozatokról. Bár az országot átszelő folyók és csatornák vízszintje a már napok óta kisebb-nagyobb kihagyásokkal tartó esőzések miatt megduzzadt, szakértők szerint egyelőre nem kell tartani árvizektől.

A szokatlanul csapadékos időjárás egyébként múlt hét szerda óta tart Belgiumban: érkezését akkor özönvízszerű felhőszakadás jelezte, ami miatt kilenc órán át megbénult az egyik legforgalmasabb nyugat-európai közlekedési útvonal, a Párizs-Brüsszel autópálya forgalma.