Újabb áldozatok a koszovói klánháborúban

Vágólapra másolva!
Meggyilkolták hétfőn Koszovóban két tagját egy befolyásos albán klánnak, amely esküdt ellensége a volt tartományi miniszterelnök, Ramus Haradinaj családjának.
Vágólapra másolva!

A belgrádi média szerint a nyugat-koszovói Pec városánál, egy benzinkútnál ismeretlen tettesek gépkocsiból tüzet nyitottak a Musaj család két tagjára: Dzeljadin Musaj és unokája vesztette életét a támadásban.

A befolyásos Musaj klán hat éve, 1999. óta esküdt ellensége a nem kevésbé erős Haradinaj családnak, amelynek legtekintélyesebb tagja Ramus Haradinaj, a háborús bűntények elkövetésével vádolt volt koszovói miniszterelnök. Mindkét család a kelet-koszovói Pec városában székel.

A Haradinajok azzal vádolták a rivális klánt, hogy 1999-ig kapcsolatot tartott fenn a milosevici hatalommal, és emiatt ők a szerb hatalom üldözöttjei voltak. Másrészről viszont Musajék a Haradinaj családot tették felelőssé azért, hogy néhányan közülük nyomtalanul eltűntek az 1999-es koszovói válság idején.

A klánviszálynak eddig több halálos áldozata volt. Két éve ismeretlen körülmények között Pec városában meggyilkolták Ismet Musajt, az idei év elején pedig ugyanazon a helyen lőtték le testvérét, Sadikot. A legutóbbi áldozat Ramus Haradinaj egyik fivére, Enver volt, akit április 15-én lőtték le hasonló körülmények között, mint hétfőn a két Musajt.

Egyes pristinai lapok már Enver kivégzése után megírták, hogy a gyilkosság könyörtelen klánháború kezdetét jelenti, "megnyitja a pokol kapuit" Koszovóban.