Oroszország hajlandó több atomhulladékot fogadni

Vágólapra másolva!
Az orosz atomernergia-ügynökség vezetője szerdán közölte, hogy tanulmányozzák a nemzetközi ügynökség, az IAEA tervét, miszerint a világ nukleáris hulladékának zömét nagyjából egy tucat országnak kellene befogadnia, egyebek között Oroszországnak, természetesen nemzetközi ellenőrzés mellett. Orosz számítások szerint a hulladékimport több tízmilliárd dolláros bevételt is jelenthet az országnak.
Vágólapra másolva!

Az IAEA igazgatóhelyettese, az ugyancsak orosz illetőségű Jurij Szokolov ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a nukleáris hulladék kezelésére, biztonságos tárolására általában a külön nemzeti megoldások nem hatékonyak.

Mindkettőjük nyilatkozata ellenkezik a vezető nemzetközi környezetvédelmi szervezet, a Greenpeace elképzelésével, s a szervezet arra is hivatkozik, hogy a jelenlegi orosz törvények gyakorlatilag tiltják nukleáris hulladék egyszer s mindenkori elhelyezését az országban. Képviselőik szerint Oroszország egyszerűen a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel próbál takarózni tervéhez, az ENSZ adta ellenőrök majdani közreműködésével kiegészítve.

Ismeretes, hogy Oroszország már importál Magyarországról is atomhulladékot, miként Ukrajnából és Bulgáriából is, olyan szerződések alapján, amelyek a nukleáris hulladékra vonatkozó új törvénykezés előtt köttettek meg.