Hidegen hagyja az alkotmánybíróság döntése a szlovák államfőt

Vágólapra másolva!
Ivan Gasparovic szlovák államfő nem tartja magára nézve kötelezőnek az alkotmánybíróság azon múlt heti döntését, amellyel egy polgári csoport panasza nyomán felfüggesztette a szlovák parlament által ratifikált uniós alkotmányszerződés hatályát.
Vágólapra másolva!

A panaszosok csoportja az alapvető emberi jogok sérelmének tartja, hogy Szlovákia nem népszavazás által, hanem a parlamentben ratifikálta az unió alkotmányos szerződését. Az alkotmánybíróság a panaszt vizsgálni kívánja, ezért annak lezárásáig döntött a dokumentum hatályának felfüggesztéséről, egyszersmind közölte a köztársaság elnökével, hogy az alkotmánybírósági elbírálás kihirdetéséig az államfő nem írhatja alá a dokumentumot.

Ivan Gasparovic hétfőn hivatalos állásfoglalást tett közzé, melyben közli: nem tartja kötelezőnek, hogy méltányolja az alkotmánybíróság intézkedését, mert az alkotmány szerint a köztársasági elnök hivatott aláírni a nemzetközi egyezményeket, és az alaptörvény erre vonatkozóan nem szab további feltételeket az államfőnek.

Marek Trubac elnöki szóvivő nyilatkozata szerint az alkotmánybíróság nem hozhat ilyen határozatot, és mint erre a határozat indoklásának megfogalmazásából is következtetni lehet, ennek a legfőbb taláros testület is tudatában volt, amikor a dokumentum hatályának felfüggesztéséről döntött.
Ján Mazák, az alkotmánybíróság elnöke az államfő álláspontját nem kívánta kommentálni.