Juscsenko feloszlatja a közúti rendőrséget

Vágólapra másolva!
Elrendelte a korrupció jelképévé vált közúti rendőrség feloszlatását Viktor Juscsenko. Az ukrán elnök ezzel a lépéssel kívánja megakadályozni, hogy az egyenruhások uniformisukat csak sarcszedésre használják.
Vágólapra másolva!

Juscsenko, mint arról az Interfax-Ukraina hírügynökség beszámolt, hétfőn az ukrán belügyminisztériumban jelentette be döntését. "Önök lejáratták ezt a szolgálatot" - közölte az elnök a belügyi illetékesekkel, és elrendelte, hogy 24 órán belül készítsenek elő egy törvénytervezetet a feloszlatásról.

Az ukrán államfő úgy vélekedett, hogy a közúti rendőrség, amelynek az lenne a feladata, hogy segítse az autósokat, csak azért megy ki az utakra, hogy "gyötörje" az autósokat.

Jurij Lutcsenko ukrán belügyminiszter "határozottnak, de igazságosnak" nevezte az elnöki döntést, és ígéretet tett arra, hogy még a héten radikális javaslatokat tesz az autóellenőrzések felszámolására és új, európai szintű szolgálat felállítására.

A korruptságáról elhíresült ukrán közúti rendőrségnek 23 ezer tagja van. Juscsenko 2004. decemberi elnökké választása óta a korrupció elleni harcot tekinti az egyik fő feladatának.