Információs tévécsatornát indít a volt alelnök

Vágólapra másolva!
Al Gore volt amerikai alelnök az interaktivitásra hangsúlyt helyező új hír- és információs tévécsatornát indít augusztustól az Egyesült Államokban, elsősorban a 18-34 éves korosztály részére.
Vágólapra másolva!

A Current nevű, 24 órában sugárzó csatorna pártatlan lesz, nem áll egyik oldalra sem - mondta a Demokrata Párt 2000-es elnökjelöltje a Televíziós Kritikusok Szövetségének hét eleji tanácskozásán.

Az augusztus 1-jén induló Current csatorna (a többértelmű szó egyik jelentése: aktuális) a pártpolitikai érdekeknél magasztosabb célokat fog követni, a demokráciáról folyó párbeszédbe kívánja bevonni a fiatal korosztály tagjait. Ehhez őket érdeklő témákat keresnek, a nézőknek a program összeállításába is lesz beleszólásuk. Gore elmondta: azt szeretné, ha a Current a "fiatal felnőttek" csatornájává, az internetes nemzedék "televíziós honlapjává" válna.

A tervek között szerepel, hogy teret adnak nézőik filmes riportjainak; egyik műsorba vett beszámolójuk például az iráni fiatalok föld alatti kulturális életéről szól - mondta David Neuman programigazgató.

A csatornát kezdetben 20 millió lakásba kívánják eljuttatni, később, öt év alatt ezt a számot 50 millióra akarják feltornázni - mondta Gore, aki néhány hónapja arról beszélt, hogy az interaktivitás segítségével lehet visszahódítani a fiatalokat az internettől a tévéhez.