Százak haltak meg a megbolondult időjárásban

Vágólapra másolva!
Európa nagy területeit a víz, más részeit pedig a szárazság és tűzvészek pusztították az elmúlt hetekben. Áradások és szélviharok sújtották Ázsiát és Amerikát. A halálos áldozatok száma több száz, emberek százezreit pedig ki kellett telepíteni. A meteorológusok szerint a történtekben nincs semmi rendkívüli.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb árvizek Európában talán Romániában voltak, ahol szinte a fél ország víz alá került az óriási esőzések miatt. 482 települést öntöttek el az áradások, több mint 11 ezer ház rongálódott meg súlyosabb mértékben. Közel 10 ezer embert kellett kitelepíteni vagy kimenteni a vízből, és legalább 21 áldozata volt a katasztrófának.

A hegyvidéki patakokon és folyókon órák, sőt percek alatt keletkezett árhullám a hidak százait sodorta el, gáz- és villanyvezetékeket szakított át, országutakat és vasúti töltéseket sodort el országszerte, de különösen Dél-Moldva és Olténia területén. Moldvát kettészakította az árvíz: a térség északi és déli megyéi között megszűnt - a légi utat leszámítva - minden fajta közlekedés. A romániai meteorológusok kimutatásai szerint július második hetében 12 olténiai, havasalföldi, moldvai és erdélyi megyében négyzetméterenként 224 és 170 liter közötti csapadék hullott.

A heves esőzések és az áradások nem kímélték a Romániával szomszédos Bulgáriát sem: ott az ország délkeleti, északkeleti és középső részén mintegy háromszáz ház dőlt össze, és tízszer annyi rongálódott meg. A térségben élő mintegy kétmillió ember közül tízezret érint közvetlenül a természeti csapás. Az ország keleti része két hónapja van víz alatt.

Ausztriában a Salzach nevű folyó törte át a védőgátat és öntött el Salzburg tartománybeli területeket a múlt héten. Az esőzések miatt több települést lepett el a víz. Svájcban hasonló gondokkal küzdenek.

Árvíz pusztított a közép-ázsiai Tádzsikisztánban is: a Paindzs folyó több millió hektárnyi termőföldet, legelőt öntött el, több száz épület összedőlt, és mintegy 8 ezer embert ki kellett telepíteni. A monszunesők Indiában és Bangladesben is áradásokat okoztak, amelyekben több százan vesztették életüket.

Sok tucatnyi áldozata volt a karibi térségen átvonuló hurrikánnak és az azt kísérő heves esőzések okozta áradásoknak a múlt héten. Az időnként 235 km/h sebességgel száguldó hurrikán elsősorban Jamaica, Mexikó, Kuba, Haiti és Florida partjainál pusztított. Mexikóban ezrek hagyták el otthonukat. Tajvanon pedig öt áldozata volt az utóbbi évek legerősebb tájfunjának és a felhőszakadásoknak. A tájfun kissé legyengülve érte el Kína partjait, ahol a hatóságok 800 ezer embert telepítettek ki otthonaikból.