A merénylőkön múlt, hogy nem robbant a "Sátán anyja"

Vágólapra másolva!
"Ha valaki el akar indítani egy ilyen szerkezetet, az el is indítja" - mondta az [origo]-nak egy tűzszerész szakértő azzal kapcsolatban, hogy nem léptek működésbe csütörtökön a londoni metróban robbantani akaró támadók bombái. Egy biztonságpolitikai szakértő szerint a merényletkísérlettel egy szélsőséges, de amatőr brigád próbálkozhatott káoszt okozni.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön négy, öngyilkos merényletre készülő férfi a két héttel ezelőtti robbanássorozatot akarta lemásolni Londonban. Három metrószerelvényen és egy buszon próbálták meg felrobbantani a hátizsákjaikba rejtett pokolgépeket. A szerkezetekben ugyanaz a robbanószer volt (TATP - triaceton-peroxid - amit a terroristák csak "Sátán anyjának" hívnak, rendkívüli instabilitása és ereje miatt), mint amit július 7-én is használtak az öngyilkos merénylők. A bombák azonban nem, csak indítószerkezetük lépett működésbe.

Az egyik, [origo] által megkérdezett magyarországi tűzszerész szakértő nem vállalkozott arra, hogy megítélje, miért nem robbantak fel a merénylők bombái. Az amúgy katonai robbanóanyagokkal foglalkozó Nemes Zsolt tűzszerész főhadnagy csak egy dolgot mondott biztosra: "ha valaki el akar indítani egy ilyen szerkezetet, az el is indítja".

Az [origo] ugyanakkor névtelenséget kérő rendőrségi forrásból úgy tudja, több oka is lehet annak, hogy nem léptek működésbe a szerkezetek, ám a szakértő ezt nem akarta részletezni. Mint közölte, a kérdéses, a terroristák körében igen közkedvelt, házilag is előállítható robbanószer nem stabil vegyület, és igen könnyen berobban, mindenféle mechanikai, hő- és egyéb hatásra. Forrásunk szerint rendkívül veszélyes az anyag előállítása, aminek során bármikor felrobbanhat a készítője.

Amatőrök voltak a szakértő szerint

Nem hiszem, hogy közvetlen összefüggés lenne a csütörtöki és a két héttel ezelőtti londoni merényletsorozat között - jelentette ki Gorka Sebestyén, a Fejlődő Demokrácia és Nemzeti Biztonsági Intézet igazgatója, aki szerint egy amatőrökből álló, terroristákkal szimpatizáló brigád próbált figyelemfelhívó ráadást kicsikarni. Nagy-Britanniában ugyanis több száz szélsőséges fiatal van, akik rokonszenveznek a terroristákkal - emlékeztetett a biztonságpolitikai szakértő.

Noha Magyarország tagja a NATO-nak és az EU-nak, és a terroristák potenciális ellenségként tartják számon az országot, itthon nem kell különösebben félni a terrortámadásoktól, mivel nyugaton, elsősorban az USA-ban és Angliában sokkal több kecsegtető célpont van. Magyarország inkább az al-Kaida hátországaként jöhet szóba, annál is inkább, mert egyre nehezebb fenntartani a terrorsejteket a célországokban. A terrorszervezet ezért keresi azt a hátországot, ahonnan tudják szervezni az akcióikat - mondta a szakértő, aki szerint nem megnyugtató az, hogy a magyar terrorelhárítás még mindig gyerekcipőben jár, mivel a rendszerváltás után a nulláról kellett felépíteni. A rendszerváltás előtt a magyar szolgálatok nem foglalkoztak terrorelhárítással, sőt terroristákat segítettek, például Carlost - magyarázta Gorka Sebestyén.