180 embert vettek őrizetbe Egyiptomban

Vágólapra másolva!
Összesen 180 embert vettek őrizetbe eddig az egyiptomi hatóságok a sarm-es-sejki merényletekkel kapcsolatban. A hatóságok megtalálták az egyik robbantó holttestét, és kiderült az is, hogy a legalább 64 halálos áldozatot követelő merénylet miatt keresett pakisztániak július 7-e óta voltak Egyiptomban.
Vágólapra másolva!

Eddig 180 gyanús személyt vett őrizetbe az egyiptomi rendőrség a sarm-es-sejki merényletsorozat ügyében indított nyomozása során. Mint kairói biztonsági körök közölték, a pokolgépes merényletek segítőinek és titkos hátsó mozgatóinak kézre kerítését célzó razziák során előző nap őrizetbe vettek száz beduint a Sínai-félsziget falvaiban. A szombatra virradó éjjel elkövetett robbantások következtében a hivatalos adatok szerint legalább 64 ember vesztette életét, közöttük több külföldi turista.

Az egyiptomi rendőrség időközben kiderítette, hogy azok a pakisztániak, akik után a merényletekkel kapcsolatban nyomoznak, már július 7. óta Egyiptomban tartózkodtak. A kairói belügyminisztérium nem kommentálta azokat a találgatásokat, melyek szerint a szóban forgó személyek az al-Kaida terrorhálózat támogatásával Irakból jutottak be az országba, Jordánián keresztül. Egyiptomi újságok keddi jelentései szerint a keresett személyek hamis útlevéllel utaztak be az országba.

A nyomozók hétfőn megtalálták annak az öngyilkos merénylőnek a maradványait, aki autóbombával röpítette magát a levegőbe a Ghazala Gardens Hotelben. Személyazonosságára vonatkozóan eddig nem közöltek adatokat.