Leteszi a fegyvert az IRA

Vágólapra másolva!
Harminc év erőszak és 1800 gyilkosság után hivatalos ígéretet tett az IRA, hogy befejezi az észak-írországi brit uralom ellen vívott fegyveres harcát, és ezentúl demokratikus módszerekkel működik majd. A lépést mindenki üdvözölte, de sokan kételkednek abban, hogy ezúttal hihetnek-e a szervezetnek.
Vágólapra másolva!

Befejezi a több évtizedes fegyveres harcot az észak-írországi brit uralom ellen az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) csütörtök délutáni hatállyal; Tony Blair brit miniszterelnök "soha nem látott nagy lépésnek" minősítette az IRA döntését.

Az IRA közleménye szerint utasították az összes földalatti egységüket, hogy tegyék le a fegyvert és fejezzék be tevékenységüket. "A vezetőség hivatalosan elrendelte a fegyveres harc befejezését. Az önkénteseket utasították, hogy segítsék elő a tisztán politikai, demokratikus programokat kizárólag békés eszközökkel" - hangzik a közlemény. E szerint harminc év erőszak után a demokratikus megoldások útjára lép a szervezet.

Az IRA arról is tájékoztatott, hogy rövidesen meg fogják hívni John de Castelain nyugalmazott kanadai tábornokot, aki 1997 óta dolgozik az IRA és más északír csoportok lefegyverzésén, és újabb titkos fegyverraktárakat fednek fel előtte megsemmisítés céljából.

Az Ír Köztársasági Hadsereg felszólította ellenfeleit, Észak-Írország protestáns többségét, hogy fogadják el új álláspontját elegendőnek a hatalom megosztásáról szóló tárgyalások felújításához. A közlemény szerint az IRA független katolikus és protestáns egyháziakat is vár, hogy kísérjék figyelemmel a fegyverek letételét.

Protestáns vezetők már az IRA bejelentése előtt figyelmeztettek, hogy hónapokra lesz szükség ahhoz, hogy megbizonyosodjanak az IRA szavainak igazságtartalmáról. Emlékeztettek arra, hogy az IRA-nak már 2000 közepére teljesen le kellett volna szerelnie, ám 2001 vége előtt hozzá sem kezdett, és 2003-ban le is állt vele. Több magas rangú brit politikus is úgy vélte: az embereknek minden okuk megvan arra, hogy szkeptikusan fogadják az IRA kijelentését, bár mindenki üdvözölte a lépést.

Az IRA biztonsági szakértők szerint a 80-as évek közepén 130 tonna fegyvert kapott Líbiától, és azóta is csempészett be modern fegyvereket Írországban lévő raktáraiba. Az IRA politikai hátterét adó Sinn Féin párt csütörtök délután párhuzamos sajtótájékoztatót tart Dublinban, Londonban, Brüsszelben és Washingtonban.

Az észak-írországi zavargások során körülbelül 1800-an vesztették életüket, köztük civilek és a biztonsági erők tagjai. A republikánusokra régóta nagy nyomás nehezedett. A North Bank elleni decemberi támadás és Robert McCartney januári belfasti meggyilkolása óta az IRA tevékenységének befejezését sürgető hangok megerősödtek. A tavalyi, erre irányuló tárgyalások kudarcba fulladtak.