Földrengés okozott pánikot Szumátra szigetén

Vágólapra másolva!
Pánik tört ki szombat este földrengés miatt az indonéziai Szumátra sziget északi részén, ahol tavaly decemberben szökőár pusztított - közölték illetékesek és szemtanúk.
Vágólapra másolva!

A Richter-skála szerinti 5,9-es erősségű tenger alatti földmozgás helyi idő szerint 22 óra 10 perckor (közép-európai idő szerint 13 óra 10 perckor) történt - közölte az indonéz szeizmológiai ügynökség egyik illetékese. A földrengés epicentruma a földfelszín alatt 33 kilométernyire volt, az első jelentések szerint nincsenek sem áldozatok, sem károk.

A földmozgás után nem adtak ki szökőárriadót, de Banda Aceh, a tartományi főváros lakói a legszükségesebb dolgokat összekapkodva futva menekültek otthonaikból. Indonéziában gyakoriak a földrengések és vulkánkitörések, a több ezer szigetből álló ország a Csendes-óceán vulkanikus övezetében fekszik.

Tavaly december 26-án egy, a Richter-skála szerinti 9-es fokozatot meghaladó erősségű földmozgás következtében pusztító szökőár alakult ki, amely több mint 10 csendes-óceáni országot sújtott, s amelynek következtében mintegy 220 ezer ember halt meg vagy tűnt el.

Indonéziában a katasztrófa után több ezer utórezgést észleltek.