Hollandiában is terrortámadásokra számítanak

Vágólapra másolva!
Hollandia is "tekintélyes" terrorista fenyegetéssel számolhat, ezért rendszeres gyakorlatokat kellene tartania, hogy meg tudjon birkózni egy esetleges támadás következményeivel - mondta egy holland lapnak szombaton a kormányzat egyik vezető tisztségviselője.
Vágólapra másolva!

Tijbbe Joustra, a terrorizmus elleni harc országos koordinátora az Algemeen Dagblad című napilapnak adott interjújában úgy vélekedett, a holland kormánynak nagyobb erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy tájékoztassa a lakosságot a terrorveszélyről és felkészítse az esetleges támadásokra.

"Egy támadás nagyon is lehetséges. Bár konkrét jelzések nincsenek arra vonatkozóan, hogy ez mikor és hogyan következne be, de nagyon gyorsan nő az a kör, amelyben az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat eszméi hatnak - mondta a tisztségviselő. - A korábbinál gyorsabb radikalizálódásról van szó. Ezért tekintélyes fenyegetésről beszélünk."

A Madrid elleni tavalyi vonatrobbantások és a londoni közlekedési hálózatot ért július 7-i terrortámadás nyomán fokozódott a hasonló merényletektől való félelem Hollandiában is, amely kezdettől támogatta Irak Egyesült Államok vezette megszállását, és az invázió után maga is küldött katonákat Irakba.

A De Telegraaf című holland napilap szombaton egy olyan közvélemény-kutatást ismertetett, amelynek eredménye szerint a hollandok kétharmada azzal számol, hogy országát egy éven belül terrorista támadás éri. A felmérés szerint a megkérdezettek az amszterdami repülőteret, a tömegközlekedést, a popkoncerteket és a labdarúgó mérkőzéseket tartják a legvalószínűbb célpontoknak.