Vallott a Rómában elfogott terrorista

Vágólapra másolva!
Bevallotta részvételét szombati olasz lapok szerint a július 21-i sikertelen londoni merényletekben a Rómában előző nap őrizetbe vett férfi, de kihallgatása során azt állította, hogy az akció célja nem gyilkolás volt, csak pánikkeltés. Egy római börtönben szombaton megtartották Osman Hussain első kiadatási meghallgatását.
Vágólapra másolva!

"Rómába jöttem, mert nem tudtam, hova menjek, itt egy barátomnál találtam szállást, egy kicsit várni akartam, mielőtt továbbállok" - idézte a La Repubblica (meg nem nevezett forrásból) a férfit, akinek "nincs tudomása" arról, hogy Olaszországban is terveznének merényleteket. "Én is ott voltam július 21-én. Kaptam egy hátizsákot, hogy hajtsak végre egy demonstratív akciót - mondta a férfi a La Stampa című lap szerint, amely a pénteki elfogásban részt vevő egyik olasz ügynökre hivatkozott.

A brit rendőrség Londonban közölte, hogy gyorsított kiadatási eljárással számol Hussain ügyében. A Scotland Yard megerősítette, hogy az új európai letartóztatási parancs alapján kérte a férfi kiadatását Rómától, amely Olaszországban éppen csütörtökön lépett hatályba. A parancs az EU-tagállamok határokon átnyúló bűnözés elleni harcának egyik új eszköze.

A 27 éves gyanúsítottról, akit először szomáliai származású brit állampolgárként mutattak be, Giuseppe Pisanu olasz belügyminiszter szombaton közölte, hogy etiópiai, és nem szomáliai születésű.

Pisanu az olasz parlament alsóházának jelentést téve elmondta, hogy Hussaint "az olaszországi etióp és eritreai közösséghez tartozók sűrű hálózata segíthette a nyomok eltüntetésében". Közölte, hogy a férfi július 26-án hagyta el Londont a Waterloo pályaudvaron keresztül, s Angliából Párizson keresztül utazott Észak-Olaszországba, majd római rokonoknál próbált elbújni. A milánói Corriere della Sera úgy tudja, hogy Hussain fivérének római lakásán - ahol a gyanúsítottat elfogták - két térképet találtak a párizsi metrórendszerről. A nyomozók most vizsgálják, hogy a térképek pusztán a párizsi közlekedéshez kellettek vagy esetleg merénylettervek céljára - írja a milánói lap. Ugyancsak a Corriere szerint egyébként a nyomozók azt gyanítják, hogy Hussain igazi neve Hamdi Isaac. Rómában élő testvérét Remzi Isaacnak hívják.

Az olasz rendőrség legkevesebb 15 házkutatást tartott szerte Olaszországban szombaton Hussain elfogása nyomán - jelentette be a belügyminiszter. A La Stampa tudomása szerint a rendőrség összesen legalább 15 személyt őrizetbe vett Milánóban, Bresciában, Bolognában, Reggio Emiliában és Rómában, erről azonban a belügyminiszter nem szólt.

Hivatalosan megerősítette szombaton a zambiai rendőrség, hogy az afrikai országban fogva tartják Haroon Rashid Aswat brit állampolgárt, akinek feltételezések szerint kulcsszerepe van a július 7-i véres londoni merényletek végrehajtásában. A július 6-a óta Zambiában tartózkodó férfit július 20-án tartóztatták le a dél-afrikai ország fővárosában, Lusakában - tudatta közleményben a zambiai rendőrség. A brit tömegtájékoztatás által rendre "az al-Kaida nagy-britanniai vezérének" titulált 30 éves Aswat a Times című londoni lap értesülése szerint két héttel az 56 halálos áldozatot követelő többes merénylet előtt érkezett Nagy-Britanniába, hogy levezényelje a robbantások előkészületeit. A lap azt is tudni véli, hogy a férfi - aki állítólag több mint három éve ismert nyugati titkosszolgálatok előtt - néhány órával a gyilkos akció előtt hagyta el a szigetországot.

Közben a Press Association brit hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva hírül adta, hogy a nyugat-londoni Notting Hill negyedben pénteken őrizetbe vett három férfi a múlt csütörtöki londoni merényletkísérletek feltételezett elkövetői egyikének, Ramzi Mohammednek a testvére, s azt gyanítják róla, hogy ő lehet az ötödik öngyilkos merénylő. Az ötödik merényletkísérlet robbanószerkezetét múlt szombaton egy hátizsákban találták meg egy londoni parkban hátrahagyva.