[origo] nagyvilág>
Irán az urándúsítás újraindításával fenyeget
MTI|2005. 08. 01., 18:50|Utolsó módosítás:2005. 08. 01., 19:11|Irán közölte, hogy hétfő este felújítja a nukleáris fűtőanyaggal kapcsolatos tevékenységeket, ha az Európai Unió a Teherán által megjelölt határidőig nem terjeszt elő javaslatokat a diplomáciai zsákutcából való kijutásra, de a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) óva intette Iránt a fenyegetés beváltásától.
"A hétfői nap az utolsó, hogy megérkezzék az EU válasza, ha nem jön meg, úgy feltörjük az ENSZ-pecséteket az iszfaháni létesítményen" - közölte a megjelölt időpont reggelén Hamid Reza Aszefi, a teheráni kormány szóvivője. Az erről szóló levelet az iráni fél elküldte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek. Az ENSZ szakosított szervezetének igazgatója, Mohamed el-Baradei megerősítette hétfőn, hogy megkapták a levelet, egyben felszólította Teheránt a tárgyalások folytatására.
Hírek szerint az Európai Bizottság is felszólította Iránt, hogy tartsa tiszteletben az EU nevében tárgyaló "trojkával" (Németország, Nagy-Britannia és Franciaország) kötött megállapodását s ne újítsa fel nukleáris tevékenységét. Egyben figyelmeztetett is: ha a teheráni vezetés mégis ez utóbbit választja, az megbéníthatja a két fél közötti kereskedelmi tárgyalásokat.
A 2004 novemberében kötött párizsi megállapodásban Irán vállalta, hogy felfüggeszti minden uránátalakítási, illetve urándúsítási tevékenységét, a három európai ország pedig az EU nevében arra tett ígéretet, hogy tárgyalásokat kezd a két fél közötti nukleáris, politikai és gazdasági együttműködés fejlesztésére. Márpedig brüsszeli vélemények szerint a hétfői iráni bejelentés, az uránátalakítási program kilátásba helyezett felújítása megsérti ezt a megállapodást.
"Reméljük, hogy a következő napokban nem történnek olyan új lépések, amelyek veszélybe sodornák a tárgyalásos megoldás lehetőségét" - közölte az Európai Bizottság szóvivője. Egyben hozzátette: az iráni program felújítása kétségkívül megbénítaná az EU és Irán között már régóta folyó tárgyalásokat egy kereskedelmi és együttműködési megállapodás kidolgozásáról, mert "ezen a téren nem túl valószínű az előrelépés, ha a párizsi megállapodások teremtette kedvező légkör megszűnik".
Néhány napja Brüsszelben kiszivárogtatták, hogy a britek, a franciák és a németek ezen a héten, az új iráni államfő beiktatása után akarják ismertetni legújabb csomagtervüket a teheráni vezetéssel. Ebben állítólag olyan lépések szerepelnének, mint például egy atomerőmű megépítése Iránban európai vállalatok részvételével, nukleáris fűtőanyagok szállítása az ázsiai országba, illetve polgári repülőgépek, repülőgép-alkatrészek eladása. Mindennek azonban az lenne a feltétele, hogy Irán végleg lemondjon az urándúsításra és a nukleáris fűtőanyag újrafeldolgozására vonatkozó törekvéseiről, amire a teheráni vezetés a jelek szerint nem hajlandó. Irán azt állítja, hogy atomprogramja csak polgári célokat szolgál, a nyugati országok viszont arra gyanakszanak, hogy a valóságban atomfegyver kifejlesztése a cél.
A dúsított uránium atomerőművekben használható, de nagyfokú dúsítás esetén atomfegyver előállítására is alkalmas. Az EU és az Egyesült Államok azt gyanítja, hogy Irán atomfegyver-arzenált akar kiépíteni, ezért figyelmeztetik, hogy ha Teherán felújítja az urániummal kapcsolatos tevékenységét, az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordulnak, és szankciókat kérnek az iszlám köztársaság ellen. Teherán váltig állítja, hogy atomprogramja békés jellegű, és kizárólag áramtermelés célját szolgálja.
(MTI)
[origo] címlapon»
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
Fejlett európai állam képében tetszeleg az Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán, a csillogással azonban korrupciót, maffiamódszereket és kemény elnyomást ...
Pénzkötegekkel tömte ki a házát a korrupció nagy ellensége
Kapzsi politikai ellenfeleit ostorozta és patyolattisztaságát hangoztatta éveken át David Rath, az egyik legismertebb cseh ellenzéki politikus, egykori egészségügyi ...
Izzadó japánok mutatják meg a jövőnket
Elővették a gázrezsót, az elemlámpát és a gyertyát az összes atomerőmű lekapcsolása miatt energiaspórolásra kényszerülő japánok. A fukusimai tragédia után az egész ...
Sötét vatikáni titok nyitját keresik a megdicsőült maffiózó kriptájában
Hercegek és bíborosok társaságában elhantolt bandavezér kriptájában keresik a kulcsot egy 29 éve eltűnt lány ügyéhez az olasz rendőrök. A 15 éves vatikáni lány ...
Miért jött divatba a lefejezés Mexikóban?
Sorra találnak tömegével lefejezett holttesteket Mexikóban, ahol az utóbbi hónapokban minden korábbinál népszerűbbé vált a csonkolásos gyilkosság. A lefejezett hullákkal ...
Könnyedén gyilkol a teniszrajongó Terminátor
Áprilisban vége lett Bosco Ntaganda kényelmes életének a Kongói Demokratikus Köztársaság sok vérengzést látott keleti sarkában. Hiába épített ki busás jövedelemmel járó ...
Inkább a frontális ütközés, mint a barbár Európa
Rohamosan távolodik Görögország az eurózónától, miután hétfő reggelre a parlament két jelentős baloldali pártja is kiszállt a koalíciós tárgyalásokból, és így elúszni ...
Megrengették az EU tőzsdéit az összeomló görög tárgyalások
A Szüriza radikális baloldali pártszövetség mellett a Demokratikus Baloldal is kiszállt a görög koalíciós tárgyalásokból , így minimálissá vált az esélye, hogy az ország ...
Hogyan rázta meg egy vak a világ legnagyobb hatalmát?
Mezítlábas ügyvédből lett a kínai jogvédők ikonikus figurája Csen Kuang-cseng, aki az amerikai nagykövetségre menekülve okozott diplomáciai feszültséget a két ...
Befenyítené Kína az olajmezőit fenyegető filippínókat
Az egyik kínai lap már kisebb háborút is elképzelhetőnek tart Kína és a Fülöp-szigetek között a két ország között fekvő tengerekért folytatott vitában. Kína egyre ...
Halott szavazók, élő sebek
A japán ellenőrök a titkos szavazóköröket keresik, a román szervezőt svéd rendőrnő védelmezi, a török koordinátornak koszovói önkéntes magyarázza, mit nem ért a ...
Lázadások kezdődnek az európai megszorítások ellen?
Egész Európa számára komoly következményekkel járhat a francia elnökválasztás, amelyet a németek által erőltetett megszorítási politikát ellenző Francois Hollande nyert ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Kicsi fiam, mi kell még?
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Akiknek hiányzik Kádár János
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
-
Electrolux ESI 44500 XR mosogatógép
119 900 Ft -
Sütő + főzőlap BE 5013421-M + HK 654070 XB
189 900 Ft
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?