Újabb terrortámadástól tart Amerika

Vágólapra másolva!
Az al-Kaida terrorszervezet ismét kész lecsapni az Egyesült Államokra a The New York Times pénteki számában megjelent bizalmas jelentések szerint. A lap úgy tudja, az amerikai kormány által készített tanulmányok azt valószínűsítik, újra öngyilkos merénylők pusztíthatnak az USA-ban.
Vágólapra másolva!

Az amerikai kormány bizalmas jelentései a július 7-i londoni terrormerényletek után arra utalnak, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat ismét az Egyesült Államokat veszi célba, elsősorban öngyilkos merényletekkel - írta pénteki számában a The New York Times.

A jelentések szerint, amelyeket az amerikai belbiztonsági minisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökeinek osztottak szét, az al-Kaida ismét kész lecsapni az Egyesült Államokra, "aláásni az amerikai biztonságot, és ártani az amerikai gazdaságnak".

Ugyanakkor az egyik jelentés elismeri: nem rendelkeznek semmi olyan hiteles információval, amely azt bizonyítaná, hogy küszöbön állna egy támadás az Egyesült Államok ellen, vagy pedig hogy al-Kaida-ügynökök érkeztek volna az országba a támadás végrehajtására.

Egy másik, július 20-i keltezésű jelentés hangsúlyozza: bár a londoni merényletekből nem lehet levonni azt a következtetést, hogy hasonlók következnek be az Egyesült Államokban, "egy ideje vannak olyan fenyegető jelek, amelyek sejtetni engedik, hogy a terroristák a tömegközlekedést szemelték ki célpontnak".

Egy további dokumentum azt is leírja, hogy vonatok és metrók robbantása mellett az al-Kaida próbálkozhat vonatok kisiklatásával, vagy pedig kamionokat ütköztethetnek össze gyúlékony anyagot szállító vonatokkal.

Az sem zárható ki, hogy az Oszama bin Laden vezette hálózat vagy más terrorszervezetek ismét bevethetnek repülőgépeket, mint 2001. szeptember 11-én, és kiképezhetnek pilótákat hasonló akciókra. Ugyancsak potenciális célpontoknak nevezték a jelentések a lakótoronyházakat, amelyeket gázzal robbanthatnak fel.