A Simon Wiesenthal Központ együttműködésre szólította fel Romániát

Vágólapra másolva!
A Simon Wiesenthal Központ arra szólította fel Romániát, hogy gyorsítsa fel a területén élő volt náci háborús bűnösök utáni kutatást. A központ felhívását csütörtökön Los Angeles-i irodája juttatta el Ilie Botos román legfőbb ügyész hivatalának.
Vágólapra másolva!

A dokumentum négy feltételezett romániai háborús bűnösről tesz említést, akiknek személyazonosságát nem közölte. A központ 2003 szeptemberében bukkant a gyanúsítottak nyomára. A nácivadász szervezet tudomása szerint a négy személy a holokauszt idején Románia különböző térségeiben zsidók üldözésében és/vagy meggyilkolásában vett részt.

Efraim Zuroff, a központ Los Angeles-i részlegének a vezetője szerint romániai náci háborús bűnösök a román Vasgárda és a román hadsereg tagjai lehettek, akik az országban és annak határain kívül is emberiesség elleni bűncselekményeket követtek el zsidók sérelmére. Botos főügyész válaszában jelezte: a nyomozás mintegy két hónap múlva befejeződhet.

Romániában 1940 előtt 760 ezer zsidó élt. Közülük a becslések szerint 420 ezren halhattak meg a náci koncentrációs táborokban, amelyekbe Ion Antonescu nácibarát román kormányának, illetve az akkor magyar fennhatóság alá került területek hatóságainak a közreműködésével hurcolták őket.