Éltek a ciprusi gép utasai a becsapódáskor

Vágólapra másolva!
Valószínűleg élt az utasok egy része a becsapódás pillanatában azon a repülőgépen, ami vasárnap zuhant le Athén közelében. Korábban úgy vélték, hogy az utasok még a lezuhanás előtt megfagytak.
Vágólapra másolva!

Az Athénnál lezuhant ciprusi utasszállító másodpilótája még élt, amikor a légi jármű a földbe csapódott - jelentette be kedden törvényszéki szakértőkre hivatkozva a görög Mega magántelevízió. A Helios Airways légitársaság repülőgépe Athén közelében zuhant le vasárnap 121 emberrel a fedélzetén. A gép utasai közül (ciprusi, görög és német állampolgárok) senki sem élte túl a szerencsétlenséget.

Az eddigi boncolások, amelyeket eddig 26 holttesten végeztek el, kimutatták, hogy sokan életben voltak a ciprusi gépen a földbe csapódás pillanatáig. A becsapódáskor ugyanis még működött a szívük és a tüdejük. Azt azonban nem lehetett megállapítani, hogy eszméletükön voltak-e. A vizsgálatok így ellentmondanak annak a korábbi feltevésnek, hogy az utasok és a személyzet nagy része megfulladt vagy megfagyott a gép a lezuhanása előtt. Az eddigi feltételezések szerint a légkondicionáló berendezés hibája vagy pedig légnyomáscsökkenés lehetett a baleset oka.

Közben a görög rendőrség őrizetbe vett egy férfit, mivel a hatóságokat félrevezetve azt állította, hogy a SMS-t kapott egy, a lezuhant repülőn utazó rokonától. A férfi beismerte, hogy hazudott, amikor az egyik görög tévének azt állította, hogy unokatestvére a becsapódás előtt a következő üzenet küldte: "Fázunk. A pilóta kékre fagyott. Meg fogunk halni. Viszlát". Az SMS-t a hatóságok eleinte kulcsfontosságú részletnek tekintették a katasztrófa okainak vizsgálatában.

A korábbi jelentésekkel ellentétben mégsem került elő a szerencsétlenül járt repülőgép hangrögzítő berendezése - közölte kedden a görög polgári repülésellenőrző hatóság elnöke. A vezetőfülkében történtekről a csak hangrögzítő tudna pontos felvilágosítással szolgálni. Ám amit a mentőosztagok hétfőn a tragédia helyszínén találtak, az csak a hangrögzítő szerkezet doboza volt. A repülőgép műszaki berendezéseinek adatait folyamatosan rögzítő úgynevezett fekete doboz viszont megvan, vizsgálatára és kiértékelésére Párizsban kerül sor. A fekete doboz, miként a hangrögzítő is, olyan felépítésű, hogy képes kiállni a lezuhanáskor fellépő szélsőséges igénybevételt is.

A Helios Airways kedden - internetes honlapján - beismerte: korábban egyetlen egyszer akadt probléma a társaság repülőgépein a kabinnyomással, ráadásul pont azon a gépen, amelyik vasárnap lezuhant. A cég sietve hozzátette: a hiba vizsgálatába bevont brit és ciprusi légügyi felügyelet emberei semmi kivetnivalót nem találtak a repülőgép karbantartásában.