Egyiptomi hajtóvadászat a terroristák után

Vágólapra másolva!
Terroristák után indított hajszát Egyiptom vasárnap a Sínai-félszigeten, s a biztonsági erők már az első nap 300 személyt őrizetbe vettek. A hatóságok 2100 katonát, illetve páncélozott járműveket telepítettek a félszigetre azzal a feladattal, hogy felkutassák azokat a terroristákat, akik felelősek az elmúlt időszakban végrehajtott merényletek sorozatáért. 
Vágólapra másolva!

Hivatalos közlés szerint a vasárnapi őrizetbe vételek többségére a félsziget északi részén, a Gázai övezettel és Izraellel való határ közvetlen közelében került sor. A hajtóvadászat hétfőn folytatódik. A terroristák ellen indított hadművelet, illetve ezzel összefüggésben a 2100 katona sínai-félszigeti állomásoztatása nem áll összefüggésben annak a 750 fős biztonsági kontingensnek a telepítésével, amely az Izraellel kötött megállapodás értelmében a gázai-egyiptomi határon foglalja el állásait, amint befejeződik a zsidó telepek kiürítése.

Egészen az elmúlt évig a Vörös-tengeri térség, beleértve a Sínai-félszigetet is, jobbára mentes volt a terrorcselekményektől. Tavaly októberben azonban merényletek sorozata kezdődött a régióban, először több tábai szállodában, majd a mindaddig valóságos üdülőparadicsomnak számító, a félsziget déli részén fekvő Sarm-es-Sejkben történtek pokolgépes merényletek, több tucat halálos áldozatot követelve.