A szunnitákon bukott a szavazás az iraki alkotmányról

Vágólapra másolva!
A szunnita frakció ellenállásán bukott meg az iraki alkotmány tervezetének határidőn belüli elfogadása. Ez tűnt ki abból a nyilatkozatból, amelyet a szunnita arabok tettek közzé kedden Bagdadban, nem sokkal azután, hogy a parlament elnöke szavazás nélkül elnapolta a törvényhozás eredetileg dönteni hivatott ülését.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Az iraki parlament ülésterme

Ismertté vált, hogy noha az iraki síiták, a szunniták és a kurdok képviselői a hétfő éjféli határidőre beterjesztették ugyan az iraki parlament elé az ország új alkotmányának tervezetét, ám az alaptörvényt illetően továbbra is fennmaradtak bizonyos nézeteltérések.

Hádzsem al-Haszini parlamenti elnök a határidő lejárta előtt néhány perccel össze is hívta a törvényhozás ülését. Mindazonáltal közölte, hogy az alaptörvényt illetően továbbra is fennmaradtak nézeteltérések a felek között, amelyeket három napon belül kell megoldaniuk. A törvényhozás elnöke ezt követően elnapolta a parlament ülését, anélkül, hogy a képviselők szavaztak volna az alkotmány tervezetéről.

"A magunk részéről elutasítottuk a tervezetet, mert több pontjával nem értettünk egyet" - állt a szunnita frakció hajnali nyilatkozatában. A szunniták már korábban sérelmezték, hogy kifogásaikat nem vették figyelembe az elmúlt napokban folytatott konzultációkon, utaltak arra, hogy továbbra is elutasítják a föderalizmust, s ragaszkodnak több más követelésükhöz.

Noha a nyilatkozat azután látott napvilágot, hogy a parlament elnöke a szavazás elnapolásáról döntött, megfigyelők szerint a kedd hajnali állásfoglalás jelzi: az iraki szunniták a jövőben is elutasíthatnak minden olyan törvényjavaslatot a tervezetre vonatkozóan, amellyel nem értenek teljes mértékben egyet.

Az eredeti menetrend szerint már augusztus 15-ig a parlament elé kellett volna terjeszteni az alkotmány tervezetét, de a markáns nézetkülönbségek nem tették lehetővé a megegyezést a megszabott határidőig, ezért első körben hétnapos halasztást engedélyeztek a tervezet benyújtására.

Az USA üdvözölte az alkotmányozó folyamatot

Noha az iraki parlament elhalasztotta a szavazást az alkotmány tervezetéről, az Egyesült Államok üdvözölte az alkotmányozó folyamat menetét. Mind a Fehér Ház, mind Condoleezza Rice külügyminiszter külön nyilatkozatban méltatta, hogy a tárgyaló frakciók a határidő hétfő éjféli lejártáig a bagdadi parlament elé terjesztették a törvényjavaslatot, újabb jelentős lépésként értékelve azt az alkotmányozó folyamatban.

A washingtoni Fehér Ház meggyőzőnek nevezte az elmúlt napokban elért haladást, s annak a nézetnek adott hangot: a vita, a párbeszéd és a kompromisszumkészség lehetővé tette, hogy konszenzus jöjjön létre a legtöbb vitás kérdésben.

A State Department vezetője bölcs döntésnek nevezte, hogy az iraki parlament a lehető legszélesebb körű támogatás elérése érdekében elhalasztotta a szavazást. Condoleezza Rice elismerően szólt azoknak az irakiaknak a bátorságáról, akik - mint hangoztatta - békés eszközökkel fáradoznak egy demokratikus, biztonságos és virágzó Irak megteremtése érdekében. A külügyminiszter asszony szerint az Irakban zajló alkotmányozó folyamat történelmi jellegű, s az megfelel a demokrácia legjobb hagyományainak.

Nem részletezi a szöveg a síiták jogait

Fotó: EPA
Síiták

Több hírügynökség már előre ismertette az alkotmány-tervezet szövegét. A dokumentum köztársasági, parlamentáris, demokratikus és szövetségi berendezkedésű államként írja le Irakot, de nem határozza meg konkrétan a kurdok és egyes síiták által követelt autonómiák fokát és jellegét. Megfigyelők szerint a konkrét részletezés mellőzése azt a célt szolgálja, hogy a szunnita muzulmán közösség képviselői számára is elfogadható legyen az okmány. A szunniták ugyanis élesen ellenzik a területi, etnikai, felekezeti autonómiákat, különösen a síitákét.

A 275 tagú nemzetgyűlésben egyszerű többséggel is elfogadható az alapokmány, s ez az egyszerű többség a szunniták nélkül is bőven megvan. Később azonban - a tervek szerint október 15-ig - népszavazásra kell bocsátani az alkotmánytervezetet. Az érvényes szabályozás értelmében megbukik az alaptörvény, ha három tartományban nem éri el a kétharmadot támogatóinak aránya. Márpedig a szunniták Irak négy tartományában - el-Anbárban, Szaláheddínben, Ninivében és Dijálában - többségben vannak.

Az eredeti menetrend szerint augusztus 15-ig a parlament elé kellett volna terjeszteni az alkotmány tervezetét, de a markáns nézetkülönbségek nem tették lehetővé a megegyezést a megszabott határidőig. A vita fő pontjai voltak, hogy milyen helye legyen az iszlámnak az ország jogrendjében és hogy az állam központosított legyen-e vagy föderatív.