Nem tudtak megegyezni az iraki alkotmányról

Vágólapra másolva!
Meghatározatlan időre elhalasztották az iraki alkotmánytervezet parlament általi jóváhagyását, bár a tárgyalások folytatódnak - jelentették be csütörtökön. A tervezetet a legutóbbi határidő szerint csütörtök éjfélig jóvá kellett volna hagyni. A különböző politikai csoportok azonban még mindig nem tudnak megegyezni egymással. Sem a síiták, sem a szunniták, sem a kurdok nem engednek álláspontjukból. Már harmadik alkalommal napolják el a döntést.
Vágólapra másolva!

Az iraki parlament majd azután ül össze, ha a pártok képviselői megállapodtak a még függőben lévő kérdésekben - tette hozzá Bisro Ibrahím, az alkotmányozó gyűlés sajtószolgálatának vezetője. Korábbi jelentések szerint a sajtószolgálat vezetője azt mondta újságíróknak, hogy az alkotmánytervezet megszövegezését befejezték, és a parlament még csütörtökön jóváhagyja azt. "Minthogy az alkotmánytervezetet már korábban - hétfőn - benyújtották a parlamentnek, az átmeneti törvények értelmében nem jogellenes a halasztás" - mondta a hírügynökségek frissebb jelentése szerint.

A tervezetet úgy nyújtották be hétfőn, hogy két cikkely szövegében még nem tudtak megállapodni, főleg a szunniták ellenvetései miatt, de nem voltak teljesen megelégedve a kurdok sem. Parlamenti képviselők akkor közölték, hogy a szunniták jóváhagyásának megszerzése végett még három napot - csütörtök éjfélig - hagynak a végleges változat elkészítésére.

Egy arab képviselő, Monzer Faddal, aki a kurdok listáján jutott be a parlamentbe, csütörtökön megerősítette, hogy a jóváhagyást elhalasztották. "A tervezetet határidőn belül benyújtották a parlamentnek, tehát nincs jogi probléma ezzel kapcsolatban. A politikusokra marad, hogy megállapodjanak" a szöveg végleges formájában - mondta.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a különböző politikai csoportok még mindig nem tudtak megegyezni olyan kérdésekről, mint például az ország jövőbeli föderatív berendezkedése. E vitás kérdések miatt a parlament korábban két határidőt is elmulasztott az alkotmánytervezet benyújtására. A csütörtök reggel újrakezdődött tárgyalásokon a fő politikai erők - a síiták, a szunniták és a kurdok - mindegyike ragaszkodott a saját álláspontjához.

Ibrahím al-Dzsaafari kormányfő a maga részéről kis jelentőséget tulajdonított a még fennálló nézetkülönbségeknek. "A történelemben soha nem dolgoztak ki alkotmányt ilyen gyorsan, ilyen nehéz körülmények között" - jelentette ki bagdadi sajtóértekezletén.

A tárgyalások nem szakadtak félbe

Az elkövetkező napokban is folytatódnak a tárgyalások az iraki alkotmánytervezetről - jelentette be nem sokkal éjfél előtt újságírók előtt Hádzsem al-Haszini, az iraki parlament elnöke.

A parlamenti elnök kedvező jelnek nevezte, hogy valamennyi fél továbbra is részt vesz a tárgyalásokon, s nem zárta ki annak lehetőségét, hogy akár már péntek este megállapodás születik. Bagdadban általános a vélekedés, hogy legkésőbb vasárnapig megállapodás születhet a tervezetről.