Zárolták a palesztin kormány amerikai számláit

Vágólapra másolva!
Egy kártérítési per eredményeképp befagyasztották a palesztin kormány amerikai számláit az USA-ban. A döntés több mint 1,3 milliárd dollárnyi palesztin vagyont érint.
Vágólapra másolva!

Egy amerikai bíróság befagyasztotta a palesztin kormány Egyesült Államokban lévő pénzeszközeit - jelentette a Boston Globe. Rhode Island szövetségi állam bíróságánál egy amerikai állampolgár örökösei perelték be a palesztin kormányt, miután Yaron Ungart és izraeli feleségét 1966-ban Efrat izraeli város közelében palesztinok lelőtték. A bíróság a múlt évben 116 millió dollár kártérítésre kötelezte az alperest, s mivel az nem fizetett, ez év májusában zárolta az Egyesült Államokban lévő pénzeszközeit.

A bostoni lap által megszerzett dokumentumok szerint az intézkedés egy 1,3 milliárd dolláros palesztin befektetési alapot, és olyan bankszámlákat érint, amelyekről a palesztin állam washingtoni képviselőinek a fizetését folyósítják. A döntés úgy szól, hogy a befagyasztás ellenére a New York-i és washingtoni palesztin képviseletek működtetéséhez szükséges összegek továbbra is leemelhetők a számlákról. A felperesek ügyvédje azt is kezdeményezte, hogy foglalják le és adják el az ENSZ-hez delegált palesztin misszió tulajdonában lévő New York-i ingatlant, ám ebben a kérdésben még nem született döntés.