Izrael kivonja a katonáit Gázából

Vágólapra másolva!
Rendeletben vetett véget vasárnap az izraeli kormány a Gázai övezet katonai közigazgatásának, azaz a terület katonai ellenőrzésének. A hadsereg a palesztinok lakta övezet 1967-es megszállása óta, 38 éve látta el ezt a feladatot. A döntést Ariel Saron kabinetje egyhangúlag hozta meg. Saron végül a vallásos jobboldal nyomására beleegyezett, hogy a kivonuló katonák ne rombolják le a gázai övezeti zsinagógákat.
Vágólapra másolva!
Fotó: EPA
Fotó: EPA

A döntés értelmében kivonják az izraeli katonákat a Gázai övezet és Egyiptom határa mentén húzódó Philadelphia (Szaláheddín) korridorból, ahová Egyiptom már szombaton megkezdte saját határőreinek telepítését. A naszádokkal és páncélozott járművekkel felszerelt, 750 főnyi kontingens, amelyet Egyiptom állomásoztathat a körzetben, az első ilyen szinten felfegyverzett alakulat azóta, hogy Izrael, 15 év megszállás után, 1982-ben visszaadta a Sinai-félszigetet az egyiptomiaknak. A határőrök fő feladata az Egyiptomból Gázába irányuló fegyvercsempészet megakadályozása.

A palesztin körzet légi és tengeri ellenőrzése egyelőre - legalább hat hónapra - továbbra is Izrael kezében marad, ezzel együtt a zsidó állam a Palesztin Hatóság felelősségének tekinti, hogy mi történik az övezetben, mindenekelőtt azt, hogy megakadályozza terrorakció kiindulását a körzetből. A teljes katonai kivonulás után "stratégiai váltás" áll be bármilyen terrorakció-kísérlet esetére a válaszcsapás minőségében - jelezte szombaton egy izraeli katonai vezető. Az átadás a következő néhány órában megtörténik - írja a BBC.

Végül a kabinet eldöntötte azt is, hogy az eredeti szándékkal ellentétben nem bontatja le saját hadseregével a Gázai övezetből távozott telepesek hátrahagyott mintegy húsz zsinagógáját. Ezzel a katonák végső kivonása vasárnap este elkezdődhet és 12 óra múltán, hétfő reggelre befejeződhet.

A Gázai övezet evakuálásáról Izraellel tárgyaló palesztin fél ugyanis azt kérte, hogy a zsidó állam a távozás intézkedéseinek sorában bontsa le a zsinagógákat, és ezt az izraeli fél el is fogadta. Rabbik egy csoportja azonban - vallási tilalomra hivatkozva - ettől óva intette a kormányt, ami viszályt támasztott a miniszterek között.

Saul Mofaz védelmi miniszter a Maariv című lap fórumrovatában vasárnap azt írta, úgy döntött, hogy az imaházak épségben hagyására tesz ajánlást a kormánynak, mert "nem helyénvaló fokozni a kiürített telepek volt lakóinak fájdalmát, ők pedig a zsinagógák meghagyását kérik". Ariel Saron kormányfő némi habozás után - látnivalóan a vele szemben egyre ellenségesebb vallásos jobboldalnak tett gesztusként - végül csatlakozott miniszterének álláspontjához. Palesztin illetékesek korábban sürgették a zsinagógák izraeli lerombolását, mondván, nem akarják a világ színe előtt maguk lerombolni az épületeket.

MTI / [origo]