Az utolsó izraeli katona is elhagyta a Gázai övezetet

Vágólapra másolva!
Hétfő hajnalban az utolsó izraeli katona is kilépett a Gázai övezetből. A kivonuló izraeli hadsereg nyomában palesztinok vonultak be a területre - biztonsági erők és civilek vegyesen. Az ünneplő, levegőbe lövöldöző tömeg felgyújtott több elhagyott zsinagógát. Mahmúd Abbász palesztin elnök "örömnapnak" nevezte az eseményt, de alig néhány perccel a terület birtokba vétele után máris egy Kasszám rakétát lőttek ki onnan szélsőségesek az izraleiek lakta Szderótra.
Vágólapra másolva!

Elhagyta a Gázai övezetet az utolsó izraeli katonai katona hétfő hajnalban, ezzel befejeződött a 38 éves izraeli katonai kormányzásnak véget vető történelmi kivonulás. Aviv Kohavi dandártábornok, a Gázai övezet izraeli parancsnoka terepjárójával közép-európai idő szerint 5 óra 50-kor hajtott át a terület határán Izrael felé. Ezután földgyaluk betontömböket és homokkupacokat toltak a Gus Katif kiürített teleptömbből Izraelbe vezető főútvonalra, lezárva az átkelőt. Néhány órával korábban mintegy száz izraeli katonai járműből álló menetoszlop a kiszufimi átkelőnél lépett izraeli területre.

A katonák nyomában a palesztin biztonsági erők és több ezer, örömmámorban úszó palesztin hatolt be a kiürített zsidó telepekre. A palesztin rendvédelmi erők birtokukba vették mind a 21 telepet, közöttük a Gázai övezet déli részén fekvő Gus Katif-i teleptömb tizenöt telepét. Neve Dekalímban a volt izraeli főhadiszállás épületére felvonták a palesztin zászlót.

A terület birtokba vétele után alig pár preccel ugyanakkor Palesztin szélsőségesek által kilőtt Kasszám-rakéta csapódott be a dél-izraeli Szderótban. Az izraeli rádió információi szerint a Gázai övezetből kilőtt rakéta senkit sem sebesített meg, a robbanás csak anyagi károkat okozott az övezet északi határától néhány kilométerre fekvő településen.

"Örömnap"

"Azt kell mondanunk, hogy ez olyan "örömnap", amilyet a palesztin nép egy évszázada nem látott" - jelentette ki újságírók előtt Mahmúd Abbász Gázában. "Sok munka van még hátra, de ez nem vesz el semmit a győzelemből. Látjuk az izraeli katonákat, a harckocsikat és a katonai járműveket elhagyni földünket, az izraeli zászlót levonva és helyette mindörökre felvonva a palesztin lobogót" - tette hozzá.

Mahmúd Abbász fontos és történelmi lépésnek nevezte az izraeli kivonulást, ugyanakkor hangsúlyozta: meg kell oldani a határátkelők, közöttük a palesztin terület és Egyiptom között fekvő rafahi átkelő kérdését, "hogy a Gázai övezet ne váljék egy nagy börtönné".

A palesztin biztonsági erők kordona ellenére több ezer bámészkodó is behatolt a telepekre. A Hamász, fejüket zöld szalaggal övező aktivistáinak szintén sikerült utat törniük. A tömeg itt-ott pusztítani is kezdett, Kfar-Daromban például több száz fiatal fosztotta ki az elhagyott telep zsinagógáját. Betörték az üres épület ablakait, felgyújtották az előtte álló pálmafákat, többen felmásztak a tetőre és azt kiáltozták: "Allah Akbár" (Allah a legnagyobb).

A palesztinok több telepen, így az övezet déli részén fekvő Moragban is felgyújtották a zsinagógát. Az izraeli kormány vasárnapi ülésén döntött úgy, hogy nem rombolják le a kiürített telepek zsinagógáit. Mahmúd Abbász hétfőn közölte: a maguk részéről a zsinagógákat a többi épülethez hasonlóan lerombolják. Gáza utcáin szórványos lövésekkel ünnepelték a kivonulást, míg a televízió hazafias dalokat sugárzott.

Az izraeli hadsereg által lerombolt telepekre a tervek szerint a palesztin biztonsági erők 7000 tagját vonultatják fel. A telepekről augusztusban több mint 8000 izraeli telepest költöztettek ki. Az izraeli kormány vasárnap rendeletben vetett véget a Gázai övezet katonai közigazgatásának, azaz a terület katonai ellenőrzésének. A hadsereg a palesztinok lakta övezet 1967-es megszállása óta látta el ezt a feladatot.