Visszafoglaltak az amerikaiak egy észak-iraki várost

Vágólapra másolva!
Sikeresnek minősítették az amerikai és iraki katonai parancsnokok az észak-iraki Tell-Áfár ostromát. Közel kétszáz lázadót megöltek, négyszáz foglyot ejtettek és ellenőrzésük alá vonták a várost.
Vágólapra másolva!

Csaknem 200 lázadót megölt és több mint 400-at ejtett foglyul az amerikai és az iraki hadsereg a három napja indított közös hadműveletében, amely a végéhez közeledik a szíriai határhoz közel fekvő észak-iraki Tell-Áfárban - közölték kedden amerikai és iraki katonai források. A még ellenálló gerillák megpróbálnak házakban, lakóközösségekben elrejtőzni, de nincs biztos menedékük, és nem élveznek támogatást a városban - mondta az egyik amerikai parancsnok.

A háromnapos harcokban meghalt hét iraki katona és hat polgári személy is. Az amerikaiaknak nincsenek veszteségeik.

Tell-Áfárba repült hétfőn Ibrahím al-Dzsaafari iraki miniszterelnök is, nem törődve azzal, hogy egy iraki fegyveres csoport, az Iraki Iszlám Hadsereg százezer dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére. A miniszterelnök azért utazott a hadművelet színhelyére, hogy gratuláljon az iraki hadseregnek a sikerhez.

A lázadók nagy részének kifüstölése után a kormányerők kedden az utolsó átfésülő akciókat hajtják végre a város központjában, ahol már abbamaradtak a harcok. "Tell-Áfár nem lesz többé az ellenség menedéke, a város egyetlen részét sem ellenőrzik már, elmenekültek" - közölte H.R. McMasters ezredes, a hadműveletben részt vevő amerikai kontingens parancsnoka.

Fallúdzsa tavalyi ostroma óta ez a legnagyobb szabású amerikai hadművelet. A szíriai határhoz közel fekvő várost az előző évben már megtisztították a lázadóktól az amerikaiak, de miután kivonultak onnan, a felkelők visszatértek, így ismét vissza kellett szerezniük a települést.