Visszatérnek Irakba az orosz szakemberek

Vágólapra másolva!
Az orosz szakemberek visszatérnek Irakba - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök az iraki államfővel az ENSZ New York-i csúcstalálkozója keretében szerdán tartott találkozója után. Oroszország tavaly tavasszal menekítette ki állampolgárait, miután nyolcukat túszul ejtették.
Vágólapra másolva!

Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország továbbra is kész minden szinten fejleszteni kapcsolatait Irakkal. Ezzel összefüggésben bejelentette, hogy az orosz szakemberek visszatérnek Irakba, ennek időpontja azonban az orosz elnök szavait ismertető hírügynökségi jelentésből mindazonáltal nem derült ki.

Putyin részvétét fejezte ki az arab országban legutóbb történt "tragikus események" - azaz erőszakos cselekmények - miatt, külön célozva a véres szerdai bagdadi merényletekre is.

Dzsalal Talabani iraki elnök nagyra értékelte az orosz szakemberek visszatérését. Szorgalmazta, hogy az orosz vállalatok is térjenek vissza az arab országba, lehetőleg minél nagyobb számban, személyes támogatást is ígérve e folyamat előmozdításához. Talabani abbéli meggyőződését hangoztatta, hogy a két ország között a legszélesebb körű kapcsolatokat kell kiépíteni. Köszönetet mondott a terrorizmus elleni küzdelem terén tett iraki erőfeszítésekhez nyújtott orosz támogatásért, hangsúlyozva: Irakot és Oroszországot "közös célok és közös ellenségek kötik össze".

Oroszország tavaly tavasszal több száz szakemberét menekítette haza Irakból. A moszkvai vezetést az sarkallta erre a lépésre, hogy az Interenergoszervisz nyolc erőműszerelőjét elrabolták. Fogvatartóik 17 óra múltán valamennyi túszt szabadon engedték ugyan, miután kiderült, hogy orosz alkalmazottak, Moszkva azonban túl veszélyesnek ítélte meg az orosz szakemberek további iraki jelenlétét.