Melegekre vadásznak az amerikai papneveldékben

Vágólapra másolva!
XVI. Benedek pápa jóváhagyott egy vatikáni dokumentumot, amely kimondja, hogy homoszexuális hajlamúak semmilyen körülmények között sem lehetnek papok. A Vatikán ellenőröket küldött az Egyesült Államok 229 papneveldéjébe, hogy felkutasssák, majd eltávolítsák a meleg diákokat.
Vágólapra másolva!

A Vatikán megtiltaná, hogy homoszexuális férfiak papok lehessenek. XVI. Benedek pápa jóváhagyta az erről rendelkező utasítást - jelentette a kath.net katolikus internetes magazin a CWNews amerikai hírügynökség értesülésre hivatkozva. Hamarosan kibocsátják a döntésről szóló dokumentumot, amelyet a katolikus nevelés kongregációja készített elő, és a hivatal prefektusa, Zenon Grocholewski, valamint Michael Miller érsek, a kongregáció titkára írt alá.

Eközben a The New York Times amerikai lap hozzájutott egy titkos egyházi dokumentumhoz, amelyből kiderül: a Vatikán máris megpróbálja felkutatni a homoszexuálisokat az amerikai papneveldékben - írta a pride.hu.

A cikk szerint apostoli vizitátoroknak nevezett ellenőrök járják végig a 229 amerikai papi szemináriumot, és mind a 4500 jelenlegi hallgatót részletesen kikérdezik korábbi szexuális életéről és szexuális orientációjáról, sőt az elmúlt három évben végzett diákoknak is válaszolniuk kell a kérdésekre. 1983 óta nem volt hasonló pápai ellenőrzés az Egyesült Államokban, de már 2002-ben megszületett a papneveldék átvilágításáról szóló megállapodás.

A Szentszék Edwin O'Briant, az amerikai hadsereg tábori érsekét bízta meg a vizsgálat vezetésével. "A Vatikán elejét akarja venni annak, hogy homoszexuális cselekményekbe keveredett, illetve erős homoszexuális hajlamot mutató személyek kerüljenek be a papi szemináriumokba" - mondta az érsek a The National Catholic Register című egyházi folyóiratnak, majd hozzátette, hogy még azokat a melegeket sem volna szabad felvenni, akik már tíz éve cölibátusban élnek.

A John Jay Bűnügyi Igazságszolgáltatási Főiskola 2004-es felmérése szerint az 1950 és 2002 között a papok által szexuálisan molesztáltak 81 százaléka férfi. "Amikor az egyház a melegeket teszi meg bűnbaknak a pedofíliáért, akkor nem oldja meg a problémát, csak egy másikat teremt helyette" - jelentette ki Joe Solmonese, a Human Right Campaign nevű melegszervezet elnöke.

Daniel C. Maguire erkölcsteológus felmérései szerint az amerikai papnövendékek között akár az ötven százalékot is elérheti a homoszexuálisok aránya, így a leendő papok felét veszítené el a katolikus egyház. A The New York Times megtudta azt is: az ellenőrök homoszexualitás ürügyén a pápától eltérő gondolkodású hallgatókat is el akarják távolítani.