Phenjan ismét könnyűvizes reaktorokat követel

Vágólapra másolva!
Észak-Korea csütörtökön ismét követelte könnyűvizes reaktorok "lehető leggyorsabb" szállítását az Egyesült Államoktól, cserébe azért az ígéretért, hogy Phenjan lemond atomfegyver-programjáról.
Vágólapra másolva!

Cso Szu Hon külügyminiszter-helyettes a KNDK nevében úgy foglalt állást csütörtökön New Yorkban az ENSZ-közgyűlésen, hogy a reaktor leszállítása a bizalmat erősítené a nukleáris leszerelésről folytatott tárgyalásokon. A magas rangú phenjani diplomata megerősítette ugyanakkor a nemzetközi fórumon, hogy országa végső célja a Koreai-félsziget teljes mentesítése az atomfegyverektől "bármi áron", de csak azt követően, hogy sikerült normalizálni a viszonyt az Egyesült Államokkal.

Az észak-koreai nukleáris program leállításáról hétfőn született egyezség Pekingben a hatoldalú tárgyalásokon, s e közös nyilatkozatban Phenjan vállalta: lemond valamennyi nukleáris programjáról, mielőbb visszatér az atomsorompó-egyezményhez, és kész alávetni magát a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrzéseinek energiaügyi és más gazdasági segítségért cserébe. Azóta viszont észak-koreai képviselők több esetben is e megállapodásban is említett reaktor szállítását szorgalmazták, mert Phenjan szerint Washingtonnak kell először lépnie a nukleáris bizalom kérdésében.