Teherán válaszlépésekkel fenyegetőzik

Vágólapra másolva!
Teherán újólag válaszlépésekkel fenyegette meg hétfőn a nyugati országokat, ha nem hagynak fel az iráni atomprogram Biztonsági Tanács elé utalását célzó törekvéseikkel. Irán ebben az esetben felújítja urándúsító tevékenységét, és leállítja atomlétesítményeinek előre be nem jelentett nemzetközi ellenőrzését - figyelmeztetett közleményében az iráni külügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

Ha nem szűnik meg a BT szankcióival való fenyegetés, ha a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) nem változtatja meg ilyen értelmű határozatát, illetve ha ragaszkodik annak valóra váltásához, Irán visszavonja önkéntes és ideiglenes jelleggel tett engedményeit, egyebek között beszünteti az atomsorompó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyvének alkalmazását - áll a közleményben, amelyet az iráni televízió is ismertetett.

A kiegészítő jegyzőkönyv teszi lehetővé nemzetközi jogilag, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szakemberei előre be nem jelentett, meglepetésszerű ellenőrzéseket végezzenek az atomsorompó-szerződéshez csatlakozott országok atomlétesítményeiben. Irán 2003 végén írta alá ezt a jegyzőkönyvet az Európai Unió három vezető hatalmával - Franciaországgal, Nagy-Britanniával és Németországgal - folytatott tárgyalásainak eredményeként.