Svájc visszaadja Nigériának a volt diktátor kimenekített pénzét

Vágólapra másolva!
Svájc eddig 290 millió dollárt adott vissza Nigériának abból a vagyonból, amelyet Sani Abacha, a nyugat-afrikai ország egykori diktátora és annak családja helyezett el jogellenesen svájci bankokban - erősítette meg kedden a Világbank.
Vágólapra másolva!

Paul Wolfowitz, a nemzetközi pénzügyi szervezet elnöke úgy fogalmazott, hogy az alpesi ország eljárása "mérföldkő a korrupció elleni harcban". Abacha és családja 2,2 milliárd dollárnyi állami vagyont juttatott ki Nigériából saját külföldi bankszámláira 1993 és 1998 között. Ebből 458 millió dollárt svájci bankokban helyezett el. A svájci igazságügyi minisztérium 2004 augusztusában elrendelte, hogy vissza kell szolgáltatni Nigériának az Abacha-klán által eltulajdonított állami vagyont. Az afrikai állam kötelezettséget vállalt, hogy az infrastruktúra fejlesztésére, valamint az egészségügyi ellátás és az oktatás javítására fordítja az összeget. Az egész folyamatot - a pénz visszajuttatását és annak felhasználását - a Világbank ellenőrzi.

Wolfowitz dicsérte Svájc magatartását, példaként állítotva azt más országok elé. Szavai szerint nem minden ipari állam mutat olyan együttműködési készséget az ügyben, mint az alpesi ország. "Némelyik elsáncolja magát saját jogrendszere mögé" - mondta a Világbank elnöke.