Ötszáz foglyot engetek el az Abu Graibból

Vágólapra másolva!
Ötszáz foglyot engedtek szabadon az iraki Abu Graib börtönből szombaton. Az amerikai hadsereg az iraki hatóságokkal közösen válogatta ki azokat a foglyokat, akik nem követtek el súlyos bűncselekményeket. Az arab országokban szokás kegyelmet osztani a ramadán alkalmából.
Vágólapra másolva!

Újabb ötszáz foglyot engedtek el az iraki Abu Graib börtönből szombat reggel, s ezzel egy hét alatt ezerre nőtt a böjti hónap, a ramadán alkalmával kiszabadultak száma. A hagyományos arab ruhába öltözött foglyok felsorakoztak az amerikai katonák előtt, aláírták a szabaduló papírt, felvettek 25 dollár készpénzt, és felszálltak a rájuk várakozó buszokra.

Az amerikai katonai hatóságok az iraki kormánnyal együttműködve válogatták ki azokat a foglyokat, akik nem követtek el súlyosabb bűncselekményeket - merényletet, emberrablást, gyilkosságot - és azokat, akik beismerték bűneiket, és megígérték, hogy a demokratikus Irak jó polgárai lesznek - mondta egy amerikai szóvivő.

Arab országokban gyakorlat, hogy a ramadán alkalmából kegyelmet adnak sok, nem erőszakos cselekedeteket elkövető vétkesnek. Az iraki kormány azonban azért is kérte e foglyok elengedését, hogy ezzel is elnyerje a két hét múlva az új alkotmányról szavazó állampolgárok, főleg a szunnita felekezetűek jóindulatát.