Vágólapra másolva!
A történelem folyamán első alkalommal látogat a Vatikánba izraeli államfő. Móse Kacav XVI. Benedek meghívására utazik az egyházi államba novemberben.
Vágólapra másolva!

XVI. Benedek pápa meghívására november közepén a Vatikánba látogat Móse Kacav izraeli elnök - közölte az elnöki hivatal szóvivője. Izraeli államfő korábban még sohasem látogatott el az egyházi államba.

Izrael és a Vatikán a kilencvenes években létesített egymással diplomáciai kapcsolatot. XVI. Benedek elődje, II. János Pál 26 évi regnálása alatt számos izraeli államférfit, politikust, tisztségviselőt látott vendégül a Vatikánban, de államfő nem volt közöttük.

XVI. Benedek a vallások közötti párbeszédet említette több ízben is pápaságának egyik legfontosabb törekvéseként. E törekvés jeleként több gesztust is tett már Izrael, illetve a zsidók felé. Fölkereste például a kölni zsinagógát, amikor augusztusban a Rajna-parti német városba utazott, hogy köszöntse ott a katolikus ifjúsági világtalálkozó részvevőit. Nemrégiben fogadta Izrael két főrabbiját, és aggodalmát fejezte ki az antiszemitizmus világméretű erősödése miatt.

Kisebb perlekedés is kialakult a két állam között júliusban, mert a katolikus egyházfő nem említette Izrael nevét, amikor egy beszédében felsorolt néhány, terrorizmustól sújtott országot. Az izraeli kormány tiltakozott a Szentszéknél, úgy vélekedve, hogy a kihagyás "a zsidók ellen elkövetett terrortámadások legitimálásaként" értelmezhető. Nem sokkal később azonban mindkét fél jelezte, hogy diplomáciai úton sikerült elsimítani a nézeteltérést.