Fegyveres rendőrök törtek be a palesztin parlamentbe

Vágólapra másolva!
A szélsőségesek támadásai ellen tiltakozó fegyveres palesztin rendőrök rohanták meg a palesztin parlament gázai épületét. A rendőrök a levegőbe lőttek, és lőszert követeltek az önvédelemhez.
Vágólapra másolva!

Két tucat palesztin rendőr tört be a palesztin parlament gázai épületébe - jelentette a Reuters. Állítólag az épület előtt lövések is eldördültek, bár a szemtanúk szerint a parlamenten belül hallgattak a fegyverek.

A Hárec című izraeli lap szerint a rendőrök az akcióval az ellen tiltakoztak, hogy a Hamász rendszeresen támadja őket. Vasárnap például a Hamász tagjai rakétagránát-vetőkkel és puskákkal támadtak rá egy palesztin rendőrőrsre Gázában, illetve a mellette lévő Shati nevű menekülttáborban. A tábor rendőrfőnök-helyettese életét vesztette. A hat órán keresztül folyó összecsapások csak éjfél körül értek véget, miután egyiptomi közvetítők léptek közbe. 1966 óta nem volt ilyen heves belső harc.

Az egyik rendőr szerint vasárnap nem volt elég lövedékük, hogy megvédjék magukat. "Legalább lőszert adjanak már, hogy megvédhessük az embereket és a rendőrőrsöket" - idézte a Hárec az egyik tiltakozót.