Az al-Kaida szerint kivégeztek két amerikai katonát

Vágólapra másolva!
A magát az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat iraki szárnyának nevező terroristacsoport hétfőn a világhálón elhelyezett üzenetben közölte, hogy kivégezte a Nyugat-Irakban állítólag korábban túszul ejtett két amerikai tengerészgyalogost.
Vágólapra másolva!

A sejt internetes közleményében azzal indokolta a két katona meggyilkolását, hogy az amerikai erők nem teljesítették a tengerészgyalogosok fogságba esésével egyidejűleg megszabott követelésüket. A túszejtők azt követelték, hogy az amerikaiak engedjék szabadon az Irakban fogva tartott valamennyi szunnita muzulmán nőt. Egyik internetes közlemény hitelességéről sem lehet megbizonyosodni.

Az amerikai hadsereg propagandának minősítette és cáfolta a terroristák állításait - a katonák fogságba eséséről és a kivégzésükről szólót egyaránt -, és közölte, hogy az összes tengerészgyalogos egységnél teljes a létszám, nem hiányzik senki.