33 iraki lázadóval végzett a Vasököl

Vágólapra másolva!
A szíriai határ közelében indított Vasököl hadműveletben 33 iraki lázadóval végeztek az amerikai csapatok. Eközben újabb amerikai tengerészgyalogos vesztette életét.
Vágólapra másolva!

Irakban 33 lázadót ölt meg az amerikai hadsereg az ország nyugati részén indított akcióban, miközben egy újabb amerikai katonát lőttek le Fallúdzsa közelében. Az amerikai hadsereg keddi közlése szerint a katonát Takaddúm városában lőtték le még hétfőn reggel. Halálával 1937-re nőtt a 2003 márciusában kezdődött invázió óta Irakban harcban vagy merényletekben elesett amerikaiak száma.

Az amerikai erők az ország nyugati részén, a szíriai határ közelében, al-Anbár tartományban szombaton kezdett Vasököl (Iron Fist) offenzíva során végeztek a lázadókkal, főleg légitámadásokban. Az akcióban mintegy ezer tengerészgyalogos vesz részt. Egy hétfő esti bagdadi amerikai közlemény szerint a tengerészgyalogosok veszteségei "enyhék", de nem derül ki, hogy voltak-e halottaik vagy sebesültjeik. Al-Anbár a lázadók egyik fő fészkének számít, az amerikaiak szerint ide érkezik a külföldi harcosok többsége az iraki felkelők támogatására.