[origo] nagyvilág>
A playboy után tini lehet Észak-Korea új ura
[origo]|2005. 10. 06., 12:40|Utolsó módosítás:2005. 10. 06., 14:43|Feltehetően még ebben a hónapban megnevezik a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság leendő vezetőjét. Kim Dzsong Il utódja egyik fia lesz. Legidősebb fiában már nem bízik, mert egyszer hamis útlevéllel próbált eljutni a japán Disneylandbe. Középső fiát alkalmatlannak tartja a feladatra, így feltehetően az alig 20 éves legkisebb fiú lesz az örökös. A világ legelszigeteltebb országában milliókat fenyeget éhhalál, százezreket koncentrációs tábor, a rezsim nukleáris fenyegetéssel szerez segélyeket, az egykori Nagy Vezető, Kim Ir Szen pedig még a sírban is elnök.

Kim Dzsong Il és családja egy régi képen
Ajánlat
Linktár
JÁTSSZ ONLINE!
Feltehetően még ebben a hónapban kinevezik Kim Dzsong-Il észak-koreai vezető utódját. Erről egy orosz hírügynökség számolt be diplomáciai forrásokra hivatkozva. A kinevezést várhatóan az Észak-Koreai Munkáspárt fennállásának 60. évfordulója alkalmából jelentik be. Az utód Kim egyik fia lesz a három közül, akik "nagyjából egyenlő esélyekkel" rendelkeznek.
Észak-Korea a világ egyetlen dinasztikus kommunista diktatúrája, az elemzők évek óta találgatják, hogy a 63 éves Kimet melyik fia követi majd az államfői poszton: Dzsong Nam, Dzsong Csol vagy Dzsong Un.
Dzsong Nam a legidősebb fiú 34 éves, és apja egy színésznő-szeretőjétől született. Jelentések szerint Moszkvában és Genfben tanult. Apja fiatalkori énjéhez hasonlóan neki is van egyfajta playboy imidzse. Dzsong Nam 2004-ben került komolyabb figyelem középpontjába, miután megpróbált bejutni Japánba hamis dominikai útlevéllel. Állítása szerint csak a tokiói Disneylandet szerette volna megnézni. Dél-korai médiajelentések szerint az eset után kiesett apja kegyeiből, és azóta két merényletet is megkíséreltek ellene.
A feltételezések szerint most 24 éves második fiú, Dzsong Csol már Kim Dzsong-il második szeretőjétől, Ko Jong Hitől született. A '80-as és '90-es években az észak-koreai vezető személyes szakácsaként dolgozó Kendzsi Fudzsimoto visszaemlékezéseiben azt írja, hogy apja Dzsong Csolt nem tekintette képesnek arra, hogy elvezesse az országot.
A legfiatalabb, svájci neveltetésű fiút, Dzsong Unt tekintik sokan a legesélyesebb utódnak, jóllehet egyes elemzők úgy vélik, a 20 év körüli fiú még túl fiatal ahhoz, hogy hivatalosan is kinevezzék.
Kim Dzsong Il maga 32 éves volt, amikor 1974-ben hivatalosan is őt szemelték ki apja Kim Ir Szen, a Nagy Vezető utódjául, és megválasztották a Koreai Munkáspárt Központi Bizottsága titkárának. Ezt követően egyre nagyobb hatalomra tett szert, majd 1991-ben kinevezték az észak-koreai fegyveres erők főparancsnokává, ezzel hivatalosan is a második leghatalmasabb vezetővé vált. Kim Dzsong Il apja 1994-es halálakor vette át a hatalmat, és lett a pártfőtitkár 1997-ben. Az ő leendő utódja is várhatóan ezt az utat járja majd be.
Elnök még a sírban is
A csak "Szeretett Vezetőként" emlegetett Kim Dzsong Il a pártfőtitkári poszton kívül még egy sor vezetői címet tudhat a magáénak, amelyeket leendő utódja is feltehetően örököl. Ő például a hadsereg főparancsnoka, és a Nemzeti Védelmi Bizottság elnöke is. Egyedül a köztársasági elnöki posztot nem ő tölti be, ezt a titulust ugyanis az alkotmány 1998-as módosításával 1994-ben elhunyt apja, Kim Ir Szen viseli, mint a "Köztársaság Örökös Elnöke".
Észak-Korea a világ egyetlen dinasztikus kommunista diktatúrája, amely a példátlan elszigeteltségben él. A vezetés minden téren igyekszik korlátozni a külföldi befolyást, vagy hogy az embereknek bármilyen olyan információhoz jussanak, amelyet nem a pártvezetés engedélyez vagy közöl. Az elszigeteltség jele, hogy az ország vezetőinek életrajzi adatai is bizonytalanságba vesznek, így például Kim Ir Szenről is csak annyit tudni, amennyit saját hivatalos önéletrajzában közöl, de ennek valódiságát sokan kétségbe vonják.
Címlapsztori»
Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Macskaszaros, undorító klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, ...
- Balesetnek hitték, de megölhették a magyar nőt
- Kaszával ölt motorost
- Megvonják a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékát
- Tizenéves motorosok karamboloztak
Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Macskaszaros, undorító klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, ...
Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
Minden korábbi rekordot megdöntöttek azok a kiberbűnözők, akik egy tavaly decemberi és egy idén februári akcióban összesen 45 millió dollárt loptak el két közel-keleti ...
Ennyi volt Obama?
Alig több mint száz nappal ezelőtt kezdte meg második ciklusát Barack Obama, de sokan már a politikai nekrológját írják. Tényleg elszenvedett néhány csúfos kudarcot, de ...
A rezsiköltség vezeti válaszúthoz az EU legnyomorultabb országát
A villanyszámla az egekbe szökik, a fizetések a béka feneke alatt vannak, az állami megrendeléseket mutyik közepette osztják a csókosoknak, és mindig ismerni kell ...
Kisgyerek a cukorkaboltban
Michael Misick csóróként lett főminiszter, de hamar beleszokott a nagyvilági életbe. A karibi luxuparadicsom, Turks- és Caicos-szigetek egykori miniszterelnöke több ...
A leggonoszabb emberek a világon
A drogkirály, aki olajoshordóban süti meg az ellenfeleit, a tudós, aki tömegpusztító fegyveren ügyködik, a terrorista, aki pusztító támadások mögött áll, az elnök, aki a ...
Nem menekülünk semmitől
Él egy kis közösség a második legnagyobb görög szigeten. Tagjai hátat fordítottak a modern társadalomnak, jurtába költöztek, igyekeznek önellátókká válni. Maguk termelik ...
Lefejezték az albán drogmaffiát
Szereti az autókat és az ingatlanokat, engedély nélkül épített szállodát. A rendőrség szerint az övé az egyik legerősebb regionális bűnszervezet, de csak egyszerű ...
Babaarcú király vet véget a nőuralomnak
Egy modern apuka váltja keddtől minden holland nagymamáját. Az alkotmányos királyságnak három királynő és 123 év után lesz újra férfi uralkodója. Vajon elfogadják a ...
Beindult a nyerészkedés az új influenzával
Rendkívül hatékonyan terjed az az influenzavírus, amely Kínában ütötte fel a fejét márciusban. A kínai hatóságok próbálják megakadályozni, hogy az országon kívülre is ...
Kik nézik szúrós szemmel Orbánt?
Mosolyszünet kezdődött az Egyesült Államokkal, összebalhéztunk Romániával, a németek és az osztrákok is szúrós szemmel néznek Magyarországra. Az Orbán-kormány három év ...
Hívhatják a hullaházat, mert ez a fickó már történelem
Húsz évvel ezelőtt 111 fellázadt, de fegyvertelen rabot öltek halomra a géppisztolyos rendőrök a brazíliai Sao Paulo hírhedt börtönében, a Carandiruban. A vérontásért ...
Ne húzz ujjat Bostonnal!
A terroristák rossz várossal kezdtek ki, amikor Bostont vették célba - ilyen harcias hangulatba kerültek a bostoniak a robbantások után. Aki csak a közelben volt, ...
- Balesetnek hitték, de megölhették a magyar nőt
- Kaszával ölt motorost
- Megvonják a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékát
- Tizenéves motorosok karamboloztak
- Saját pornófelvételével zsarolta a fiatalkorú lányt
- Béreljen nagymamát!
- Meglibbent a japánok szoknyája
- Zsiráf született Budapesten
- Kisebb földrengés volt Heves megyében
- Segítene az elhízott magyarokon az EU
- 680 ezer munkahelyet védett meg a Fidesz
- Észak-Korea a tengerbe szórja a rakétáit
- Tűnés a falumból!
- Ferenc pápa bátor fordulatra készül
- 15 perc alatt elbuktak az afgán nők
- Pünkösd van, változik a menetrend
- Tömegbe hajtott, de semmire sem emlékszik
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkuldj, járj jól! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.Hirdetés
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/1304/2013042650.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/1305/2013050629.jpg)