Törökországban is megjelent a madárinfluenza

Vágólapra másolva!
Madárinfluenzás állatot találtak Törökországban egy pulykatenyészetben. Újabb madárinfluenzás esetekről számoltak be a román hatóságok is egy nappal azután, hogy egy bukaresti laboratóriumban azonosították a betegség kórokozóját a Duna-delta térségéből származó három kacsatetemben.
Vágólapra másolva!
Törökország

Az illetékes közlése szerint a pulykák vándormadarak által fertőződtek meg a madárinfluenza kórokozójával. A betegség felbukkanását izolált jelenségnek nevezte a kormányzó-helyettes. Manyas városánál egy természetvédelmi terület található, amely a legkülönfélébb madárfajok kedvelt lakóhelye.

Románia
Három elhullott szárnyasnál mutatták ki a madárinfluenza vírusát Romániában. Erről Ion Agafitei román főállatorvos számolt be szombaton. Bejelentette, hogy Ciamurlia de Jos településen eddig 220 házi szárnyast pusztítottak el, és a kényszerleölés folytatódik. A román hatóságok az esetleg veszélyeztetett térségbeli lakosság azonnali védőoltásával, köz- és állategészségügyi intézkedések egész sorával igyekeznek elszigetelni és felszámolni az esetleges madárinfluenza gyanús gócokat. A földművelésügyi minisztérium szombaton az ország egész területére kiterjesztette a vadmadár-vadászat tilalmát.

Az intézkedéseket az tette szükségessé, hogy a Duna-deltában fekvő Ciamurlia de Jos falu egyik parasztgazdaságban október 4-én és 6-án elhullt három kacsatetemben a laboratóriumi vizsgálatok kimutatták a madárinfluenza antitesteit. A román hatóságok az elhullt házi szárnyasokból vett mintákat küldtek a Nagy-Britanniában működő európai közösségi laboratóriumnak, ahonnan néhány napon vagy legfeljebb két héten belül várják az eredményt.

Románia betiltotta az élő és vágott baromfi behozatalát 15 országból, a határállomásokon pedig szigorítják az állategészségügyi intézkedéseket. Valószínűleg tartják, hogy a Duna deltájában előforduló vadmadarak közül leginkább a nagy lilik, a vadkacsa és a vadliba hurcolhatta be a madárinfluenza vírust, de negyven hattyútetemet is találtak a térségében. Román hírforrások által idézett illetékes szakemberek gyanúja szerint a legvalószínűbb, hogy a deltai vándormadarak esetleg Oroszországból és Kazahsztánból hurcolhatták be a Duna torkolatvidékére a madárinfluenza vírust.