Nem okozott környezeti katasztrófát a felborult magyar kamion

Vágólapra másolva!
Péntek este daruk és légpárnák segítségével sikerült talpra állítani azt a Szlovákiában felborult magyar kamiont, amely rendkívül aktív mérgező anyagot szállított.
Vágólapra másolva!

A szerdán, Losonc közelében felborult tartálykocsiban húszezer liter toulén volt. A gépkocsivezető vallomása szerint a jármű azért borult fel, mert kényszerűen kitért egy szabálytalanul szemből közeledő személygépkocsi elől. A rendkívül mérgező vegyi anyagból sem a kamion felborulásakor, sem a pénteki mentéskor nem folyt ki semmi.

A kamion talpra állítására azért kellett két napot várni, hogy Hollandiából megérkezzen a szállíttató képviselője, s hiteles adatokat közöljön a szállítmányról. A mentők a pénteken helyszínre érkezett holland szakértő ajánlásainak megfelelően jártak el: a szállítmányt nem szivattyúzták át, inkább a jármű tapra állítása mellett döntöttek.

A toulén a mentés során sem folyt ki, nem okozott környezetszennyeződést, ami igen szerencsés végkifejletnek tekinthető, hiszen a Magyarországról Németországba tartó szállítmány rendkívül mérgező. A kiemelt kamiont a szlovák hatóságok visszairányították Magyarországra.