Gyurcsány: Magyarország nem akarja Erdélyt

Vágólapra másolva!
Magyarország nem akarja Erdélyt, mert tudja, milyenek az aktuális politikai realitások - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a közös román-magyar kormányülés után. A megbeszélésen több megállapodás is született, melyek a vállalkozások kölcsönös támogatásán, az informatikai együttműködésen és a belügyminisztériumi megállapodásokon át a környezetvédelemig terjednek.
Vágólapra másolva!

A magyar kormányfő Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnökkel együtt szerepelt a román és a magyar kormány együttes ülése után a román televízió politikai műsorában, amelyet a Magyar Televízió Este című műsora is sugárzott csütörtök este.

Gyurcsány Ferenc a román televíziónak adott interjújában elmondta, hogy ha van is a két ország történelmében nagyon sok fájó pont, a múltat megváltoztatni nem lehet. "Ha azt kérdezi, hogy a magyarok többsége az első világháborút lezáró békét igazságosnak találja-e vagy sem, akkor azt tudom önnek mondani, hogy tízből kilenc azt mondja, hogy nem, és én is a kilenc között vagyok" - mondta Gyurcsány Ferenc a román televízió műsorvezetőjének arra a kérdésére, hogy Magyarország vissza akarja-e kapni Erdélyt.

"Ha azt kérdezi, hogy a magyarok többsége tudomásul veszi-e megváltoztathatatlan realitásként ezt a békét és ennek következményeit, azt fogom mondani, hogy tízből kilenc igen, és a kilenc között vagyok én is" - mondta Gyurcsány Ferenc.

A magyar miniszterelnök elmondta: a magyar népnek és a budapesti kormány politikájának nincsenek soviniszta tendenciái. Rámutatva, hogy a XX. században a román és a magyar királyi állam kölcsönösen sebeket ejtettek, de ma már ezek túlhaladottak, a magyar kormányfő kijelentette: a két ország kapcsolataiban jobban ki kell használni a jelent és a jövőt, magunk mögött kell hagynunk a múltat, mert abban találhatók a nézeteltérések okai.

A közös román-magyar kormányülés után Popescu Tariceanu román kormányfő kilátásba helyezte: a jövőben a bukaresti más szomszédos országok kormányával is tarthat együttes ülést. Ezek között nevezte meg Bulgáriát és - a moldovai demokratizálódási folyamat folytatásának függvényeként - a Moldovai Köztársaságot.

A román-magyar kormányülés után a két kormányfő - Gyurcsány Ferenc és Calin Popescu Tariceanu - által aláírt megállapodások a Nemzeti Fejlesztési Tervek összehangolásától a kis- és közepes vállalkozások kölcsönös támogatásán, az informatikai együttműködésen és a belügyminisztériumi megállapodásokon át a környezetvédelemig terjednek - írja a Népszabadság. Csíkszeredában lesz magyar főkonzulátus, Sepsiszentgyörgyön magyar kulturális intézet, várhatóan rendeződik a Gozsdu-alapítvány ügye.