Újabb menesztett azeri minisztert tartóztattak le

Vágólapra másolva!
Letartóztatták pénteken Azerbajdzsánban az egészségügyi minisztérium előző nap menesztett vezetőjét. Ali Insanov lefogását az azerbajdzsáni ügyészség és a bakui belügyminisztérium jelentette be.
Vágólapra másolva!

Mint közölték, a csütörtökön az elnöki hivatal vezetőjével együtt leváltott volt miniszter, akinek lakásában összesen 25 kilót nyomó aranyrudakat és gyémántot, 17 értékes festményt, továbbá több mint egymillió dollár és 900 ezer euró készpénzt találtak, 100 ezer dollárt utalt át Fikret Yusifov egykori pénzügyminiszternek. A hatóságok szerint ebből a pénzből finanszírozták volna az e hét elejére, Rasul Guliyevnek, az azeri ellenzék vezérének a hazaérkezésére időzített puccsot, amelynek terve füstbe ment.

Az állítólagos összeesküvésben való részvétel vádjával tartóztatták le szerdán Farhad Aliyevet, az azeri kormány volt fejlesztési miniszterét is, akit szintén ezen a héten mentettek föl tisztségéből.

A tízéves száműzetésből hazafelé tartó Guliyevet Ukrajnában az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancsra hivatkozva feltartóztatták, s rövid időre őrizetbe vették. A politikus pénteken nem utazott tovább Bakuba, ehelyett visszatért Londonba.

Az azeri alkotmánybíróság időközben engedélyezte az Azerbajdzsáni Iszlám Párt vezetőjének indulását a november 6-án esedékes azerbajdzsáni parlamenti választásokon. Hagi Aga Nuriyev az Azerbajdzsán-párti Erők választási szövetséghez tartozó Egység Pártja színeiben száll versenybe, mert az azeri hatóságok elutasítják az iszlám párt bejegyzését.