Az iraki al-Kaida vállalta a bagdadi merényleteket

Vágólapra másolva!
Az al-Kaida iraki szárnya kedden egy internetes közleményben tudatta, hogy előző nap emberei követték el a legalább 20 halálos áldozattal és negyven sebesülttel járó robbantásos merényleteket a főként külföldieknek otthont adó két bagdadi szállodánál.
Vágólapra másolva!

Az elkövetők három, robbanóanyaggal megrakott gépkocsit röpítettek a levegőbe a Palestine és a Sheraton szállodáknál, amelyeknél valóságos erődítményeket építettek ki a hasonló terrorakciók megakadályozására.

A világhálóra felhelyezett dokumentum szerint a terrorcsoport azért választotta ezt az őrzött épületcsoportot, mert a "hitetlenek" biztonságos menedéknek vélték azt. Az akciót két csapat hajtotta végre, az egyik összecsapott a biztonsági őrökkel, miután rakétákkal célba vették őket, eközben egy társuk - feltehetően egy öngyilkos merénylő - behatolt az erősen őrzött területre - állították.

A közlemény szerint a másik csoportnak sikerült elszöknie a helyszínről. A dokumentum hitelességét más forrásból nem lehetett megerősíteni, de azt a csoport szóvivője írta alá. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki csoportjának vezetője a jordániai születésű Abu Muszab az-Zarkávi.