77 halott egy indiai vonatbalesetben

Vágólapra másolva!
Legalább hetvenheten meghaltak szombaton az indiai Andra Prades államban történt vonatszerencsétlenségben. A hetek óta tartó esőzések alámosták a síneket, valószínűleg emiatt siklott ki a vonat. 
Vágólapra másolva!

Legalább hetvenheten haltak meg szombaton reggel az indiai Andra Prades államban bekövetkezett vonatszerencsétlenségben. A vonat hét kocsija siklott ki a hetek óta tartó súlyos esőzések által alámosott sínekről Veligonda város közelében, és a megáradt folyóba zuhant. Az egyik kisiklott kocsiban 110-en utaztak. Több kocsi az oldalára borult süllyedt el félig a vízben.

A mentőegységek eddig mintegy 100 sebesült utast mentettek ki a vagonok roncsai közül, de tovább folytatják a kutatásokat, mert még sokan bent rekedtek. Az egyes kocsikat a katonák és a segítségükre siető helyiek gázlánggal próbálják szétvágni.

Indiában évente mintegy 300 vonatbaleset történik, a vasutak rossz állapota, időjárási körülmények, vagy emberi hanyagság miatt. Legutóbbi súlyos szerencsétlenség tavaly decemberben történt az északi Pandzsáb államban, amikor két vonat összeütközésében 40-en haltak meg.