Vágólapra másolva!
Majdnem elkapták a rendőrök a hírhedt mauthauseni mészárost, a kilencvenegy éves Aribert Heimet Spanyolországban, ő azonban ismét meglépett az igazságszolgáltatás elől - írja a Népszabadság. Az osztrák származású Heim a mauthauseni koncentrációs tábor orvosaként Mengele tanítványa volt, és több száz rabot gyilkolt meg. A német és az osztrák nyomozók 130 ezer eurós vérdíjat tűztek ki Heim fejére.
Vágólapra másolva!

Nem sokon múlt, hogy horogra akadjon a hírhedt mauthauseni mészáros, a kilencvenegy éves Aribert Heim azonban ismét meglépett az igazságszolgáltatás elől - írja a Népszabadság. Pedig a spanyol nyomozók már forró nyomon voltak, miután német kollégáik figyelmeztették őket: néhány gyanús pénzátutalás alapján gyanítható, hogy a keresett háborús bűnös valahol Girona környékén lapul.

Az osztrák származású Heim a Linz melletti mauthauseni koncentrációs tábor orvosaként Mengele tanítványa volt, akivel szadizmus dolgában egyetlen kollégája sem vehette fel a versenyt. Több száz rabot gyilkolt meg, hol közvetlenül a szívükbe adott injekciókkal, hol érzéstelenítés nélkül végzett operációival.

A háború után háborítatlanul élt Baden-Badenban, és orvosi praxist folytatott. Amikor a német hatóságok 1962-ben letartóztatási parancsot adtak ki ellene, valószínűleg Dél-Amerikába menekült, de gyanítható, hogy a nyolcvanas években Spanyolországban telepedett le. Családja ugyan állítja, hogy Heim 1993-ban Argentínában meghalt, de erről semmilyen hivatalos bizonyítékot nem tudtak bemutatni. Berlini bankszámlájáról pedig időközben gyanúsan nagy összegek vándoroltak Spanyolországba.

A német nyomozókat ez vezette nyomra: egy Gironában élő, német-olasz művészházaspár számlájára utalt 300 ezer euróból szerintük a család valójában Aribert Heimet támogatta. A helyiek azt mesélték a Tagesspiegel berlini lap riportérének, hogy Deniában a hatvanas években szinte egyik napról a másikra magas fallal körülvett, a külvilágtól elzárt, vad farkaskutyákkal őrzött házak nőttek ki a földből. A deniai lakosok előtt nem volt titok, hogy itt találtak menedéket a Németországban és Ausztriában körözött magas rangú nácik.

A német és az osztrák nyomozók 130 ezer eurós vérdíjat tűztek ki Heim fejére, de fokozza az aktivitást a Simon Wiesenthal Központ is, amelynek körözési listáján Heim az előkelő második helyen szerepel.