Betiltanák a szlovák újnáci pártot

Vágólapra másolva!
A szlovák újnáci párt, a Szlovák Testvéri Közösség betiltására tett javaslatot a legfőbb ügyész Pozsonyban.  A hétvégén őrizetbe vették a párt vezetőjét is, miután aktivistáik antiszemita röplapokat osztogattak.
Vágólapra másolva!

A Szlovák Testvéri Közösség (SP) betiltására tett javaslatot a legfőbb ügyész Pozsonyban a legfelsőbb bírósághoz fordulva. Indoklása szerint a szlovákiai városokban gyakran felvonulásokat és erődemonstrációkat tartó politikai szervezet programja és tevékenysége ellenkezik az alkotmánnyal, az ország jogrendjével és az aláírt nemzetközi egyezményekkel.

A párt vezetőjét - akit egyszerűen csak "Vezérnek" szólítanak hívei - vasárnap vette őrizetbe a rendőrség, miután az SP aktivistái egy a fővároshoz közeli településen idegengyűlölő és antiszemita röplapokat osztogattak a helyi lakosoknak.

Az újfasiszta párt mintegy kétszáz fekete egyenruhása az egykori fasiszta szlovák állam félkatonai szervezete, a Hlinka-gárda akkori egyenruháit utánzó öltözékben szokott felvonulni, majd katonai terpeszben strázsálnak a különböző városokban. Eddig a szlovák rendfenntartó erők nem léphettek fel ellenük, mert akcióikat törvényesen mindig előre bejelentették.

Az egyik hétvégi akciójuk ellenőrzésekor azonban fegyvert találtak egy aktivistánál Galgócon, míg Modoron gumibotot használva szorították ki őket a településről, ahol szórólapoztak. Itt két nő ellen vádat emeltek, ami a "Vezér" esetében is várható.

Magyarországon az eddigi legnagyobb visszhangot egy tavaszi megmozdulásuk váltotta ki, amikor a Rozsnyón felállított Kossuth-szobrot leköpdösve követelték annak eltávolítását. A nyáron pedig Révkomáromban vonultak fel, ahol Trianont éltetve összetűzésbe keveredtek az egykori döntést szidalmazó Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevű magyarországi szervezet tagjaival, akik közül kettőt akkor a rendőrség előállított.

Az újfasiszta párt tevékenységének megvizsgálását még augusztus végén indítványozta a legfőbb ügyésznél és a belügyminiszternél Gál Gábor, a Magyar koalíció Pártjának parlamenti képviselője. Ugyanezzel a szándékkal egy szlovák civil szervezet is panaszt emelt ellenük.