[origo] nagyvilág>
Bush 7,1 milliárddal készül a madárinfluenza-járványra
MTI|2005. 11. 01., 18:04|Utolsó módosítás:2005. 11. 01., 22:13|Több mint hétmilliárd dollárt kér a kongresszustól az amerikai elnök, hogy az ország felkészülhessen egy esetleges madárinfluenza-járványra. A pénzt vakcinák beszerzésére, gyógyszerek felhalmozására és új vakcinák kifejlesztésére költenék. Eközben Oroszországban tizenegyre emelkedett a fertőzés által érintett területek száma, Románia pedig bevezette a járművek fertőtlenítését a határokon.
George Bush amerikai elnök több mint hétmilliárd dollárt kér a kongresszustól egy esetleges madárinfluenza-járvány kitörésére való felkészülés céljára. Az amerikai elnök, akit éles bírálatok értek a Katrina hurrikánra való felkészülés fogyatékosságai miatt, kedden a Nemzeti Egészségügyi Intézetben vázolta fel, hogy milyen intézkedéseket tervez a kormány egy járvány esetére. Bush szerint senki sem tudhatja, hogy a halálos influenza hol és mikor üti fel a fejét, ezért időben fel kell készülni rá.
Az elnök szerint az Egyesült Államoknak megfelelő mennyiségű vakcinát kell tárolnia és vészhelyzet esetén szövetségi, állami és helyi szinten is fel kell készülni az azonnali cselekvésre. Közölte, hogy 1,2 milliárd dollárt a kormány mintegy húszmillió adag vakcina beszerzésére fordít a madárinfluenza jelenlegi H5N1 variánsa ellen, egymilliárd dollárt további gyógyszerek felhalmozására, amelyek enyhítik a madárinfluenza tüneteinek a súlyosságát, 2,8 milliárd dollárt új vakcinák kifejlesztésére szánnak a kialakuló új változatok ellen, 583 millió dollár az államok és a helyi hatóságok felkészítését segíti.
Járműfertőtlenítés a román határon
A román hatóságok valamennyi romániai határátkelőhelyen kötelezővé tették az áthaladó gépjárművek fertőtlenítését a madárinfluenza terjedésének megakadályozása érdekében. A fertőtlenítésért a Magyarországról történő kilépéskor gépjármű-kategóriánként eltérő, régi lejben meghatározott összeget kell fizetni. Egy új lej tízezer régi lejt ér.
Eközben az afrikai állategészségügyi szolgálatok a ruandai fővárosban, Kigaliban tartottak kongresszust, amelyen sürgették, hogy állítsák fel a madárinfluenza-figyelő hálózatot a járvány esetleges érkezésére. Az afrikai országok többsége már kiépítette a marhavész felszámolását célzó infrastruktúráját, amelyet most a madárinfluenza-fenyegetéshez kellene alkalmazni - hangzott el a konferencián.
Az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete (FAO) már többször figyelmeztetett, hogy Afrikát és a Közel-Keletet a madárinfluenza-járvány terjedésének veszélye fenyegeti, és az ellenőrizetlen járvány növelné egy emberre veszélyes új vírus megjelenésének kockázatát.
Oroszországban időközben tizenegyre emelkedett a madárinfluenza-fertőzés által érintett területek száma, tizenkilenc másik övezetben pedig valószínűleg ugyancsak felütötte megjelent a vírus. A moszkvai egészségügyi minisztérium keddi bejelentése szerint a fertőzés két szibériai és öt urali körzetet érint, valamint két területet a közép-oroszországi Tambov körzetében és egyet a Moszkvától délre fekvő Tula környékén. Az orosz mezőgazdasági minisztérium állategészségügyi osztálya szerint a laboratórium vizsgálatok megerősítették a H5N1 vírus jelenlétét egy további Ural-vidéki településen, Satrovóban is. Orosz szakértők feltételezése szerint a madárinfluenza vírusát Kínából érkező vándormadarak hurcolhatták be Oroszországba.
(MTI)
[origo] címlapon»
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
Fejlett európai állam képében tetszeleg az Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán, a csillogással azonban korrupciót, maffiamódszereket és kemény elnyomást ...
Pénzkötegekkel tömte ki a házát a korrupció nagy ellensége
Kapzsi politikai ellenfeleit ostorozta és patyolattisztaságát hangoztatta éveken át David Rath, az egyik legismertebb cseh ellenzéki politikus, egykori egészségügyi ...
Izzadó japánok mutatják meg a jövőnket
Elővették a gázrezsót, az elemlámpát és a gyertyát az összes atomerőmű lekapcsolása miatt energiaspórolásra kényszerülő japánok. A fukusimai tragédia után az egész ...
Sötét vatikáni titok nyitját keresik a megdicsőült maffiózó kriptájában
Hercegek és bíborosok társaságában elhantolt bandavezér kriptájában keresik a kulcsot egy 29 éve eltűnt lány ügyéhez az olasz rendőrök. A 15 éves vatikáni lány ...
Miért jött divatba a lefejezés Mexikóban?
Sorra találnak tömegével lefejezett holttesteket Mexikóban, ahol az utóbbi hónapokban minden korábbinál népszerűbbé vált a csonkolásos gyilkosság. A lefejezett hullákkal ...
Könnyedén gyilkol a teniszrajongó Terminátor
Áprilisban vége lett Bosco Ntaganda kényelmes életének a Kongói Demokratikus Köztársaság sok vérengzést látott keleti sarkában. Hiába épített ki busás jövedelemmel járó ...
Inkább a frontális ütközés, mint a barbár Európa
Rohamosan távolodik Görögország az eurózónától, miután hétfő reggelre a parlament két jelentős baloldali pártja is kiszállt a koalíciós tárgyalásokból, és így elúszni ...
Megrengették az EU tőzsdéit az összeomló görög tárgyalások
A Szüriza radikális baloldali pártszövetség mellett a Demokratikus Baloldal is kiszállt a görög koalíciós tárgyalásokból , így minimálissá vált az esélye, hogy az ország ...
Hogyan rázta meg egy vak a világ legnagyobb hatalmát?
Mezítlábas ügyvédből lett a kínai jogvédők ikonikus figurája Csen Kuang-cseng, aki az amerikai nagykövetségre menekülve okozott diplomáciai feszültséget a két ...
Befenyítené Kína az olajmezőit fenyegető filippínókat
Az egyik kínai lap már kisebb háborút is elképzelhetőnek tart Kína és a Fülöp-szigetek között a két ország között fekvő tengerekért folytatott vitában. Kína egyre ...
Halott szavazók, élő sebek
A japán ellenőrök a titkos szavazóköröket keresik, a román szervezőt svéd rendőrnő védelmezi, a török koordinátornak koszovói önkéntes magyarázza, mit nem ért a ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Kicsi fiam, mi kell még?
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Akiknek hiányzik Kádár János
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
-
Electrolux ESI 44500 XR mosogatógép
119 900 Ft -
Sütő + főzőlap BE 5013421-M + HK 654070 XB
189 900 Ft
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?